Vakmerő nő a frontvonalban: fényképezőgép, bozótkalap és gyöngy fülbevaló
2020. szeptember 20. 08:28 Múlt-kor
Korábban
A kötél árnyékában
1956 decemberében, amikor a szovjetek által levert magyar forradalom és szabadságharc után még ezrek áramlottak át az osztrák határon egy jobb élet reményében, Dickey nemcsak fotósként volt jelen, hanem gyógyszerek Magyarországra történő átcsempészésében is segédkezett.
Magyar határőrök fogták el, majd Budapestre szállították a politikai rendőrség egyik börtönébe. Magánzárkába zárták, ahol több héten át tartották fogva. Ezalatt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló összeesküvéssel vádolták, és többször is akasztással fenyegették.
1957. január 27-én a következő hír jelent meg a kommunista párt központi lapjában, a Népszabadságban: „Georgette Meyer Chapelle amerikai állampolgárt – a Life volt munkatársát – jelenleg az International Rescue Comittee (Nemzetközi Mentési Bizottság) alkalmazottját 1957. január 26-án megtartott tárgyaláson hozott ítéletével a Budapest V. kerületi bíróság tiltott határátlépés miatt Magyarországról kiutasította.”
A rövid híradásban azt már nem tették hozzá, hogy amerikaiak közbelépésére volt szükség szabadon bocsátásához.
A korábban sem szélsőbaloldali szimpátiájáról ismert haditudósító még erőteljesebben szembefordult a kommunista eszmével. Hazafias hajlamai már gyerekkorában nyilvánvalóvá váltak, kisiskolásként például iskolába menet minden reggel megállt az amerikai zászló előtt, és szalutált. Különös viselkedésével kilógott társai közül.
Későbbi élete során is amerikai hazafiként tekintett magára, mivel úgy gondolta, sehol máshol a világon nem foglalkozhatott volna egy hozzá hasonló nő azzal, amivel szeretett volna. „Bármivel foglalkozhatsz, amivel akarsz, ha annyira akarod, hogy minden mást feladsz azért, hogy ezt tehesd” – mondta 2001-es életrajza szerint Chapelle, és kijelentése akár az amerikai álom mottója is lehetne.
1958 őszén Kubában járt, hogy megörökítse Castro és követői a diktátor, Fulgencio Batista hatalmának megdöntéséért folytatott, végül sikeresnek bizonyult harcát, de az ötvenes években emellett több (polgár)háborús övezetben is megfordult, többek között Indiában, a Dominikai Köztársaságban, Algériában és Libanonban is.
Figyelme idővel Délkelet-Ázsia felé fordult, és az első nő lett, aki számára a Pentagon engedélyezte, hogy ejtőernyős bevetésen vegyen részt Vietnámban. Tudósított a laoszi és vietnámi gerillaellenes harcról, készített fotósorozatokat amerikai tanácsadókról, valamint helikopterpilótákról is. Egy 1962 augusztusában megjelent dél-vietnámi katonákat szállító amerikai helikopterben készült képe néhány hónappal később elnyerte Az év fotója díjat a National Press Photographers' Associationnél.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.