Utolsó dalát már nem tudta lemezre énekelni Janis Joplin
2021. október 4. 08:05 Múlt-kor
Amikor John Cooke, Janis Joplin utolsó bandájának menedzsere 1970. október 4-én benyitott a Los Angeles-i Landmark Motor Hotel 105-ös szobájába, már sejtette, hogy nagy a baj. Az éjjeliszekrény és az ágy között fekve, kezében pár dollárral, félig levetkőzve talált rá a rock and roll királynőjére. Heroinfecskendője az asztalon hevert. Joplin órák óta halott volt. A két héttel azelőtt elhunyt Jimi Hendrixhez hasonlóan 27 évet élt.
Janis Joplin 1969-ben, egy évvel halála előtt
Korábban
Az énekesnő számára az 1967-es Montereyben rendezett fesztivál hozta meg az áttörést, ahol zajos sikert aratott különleges, rekedt blueshangjával.
Karrierje döbbenetes gyorsasággal ívelt felfelé, de korábban kezdődött alkohol- és drogproblémája továbbra is meghatározta mindennapjait.
1968-ban egyes források szerint már naponta 200 dollárt költött heroinra, és akár napi egy üveg whiskyt is elfogyasztott.
Joplin 1970 augusztusában kezdte el új albuma, a Pearl stúdiómunkálatait Full Tilt Boogie Band nevű zenekarával. Október 3-án munka után a banda egyik tagjával, Ken Pearsonnal kocsmázott, majd éjfél után visszatért hotelszobájába, és belőtte magának utolsó heroinadagját.
Kiment a hallba, ahol a recepcióssal felváltatta a pénzét, hogy cigarettát vehessen. A fiatalember beszélt vele utoljára.
Joplin a Rhode Island-i Newport Folk Festival színpadán, 1968 júliusában
Vasárnap, október 4-én hiába várták a stúdióban, nem érkezett meg. Pedig csak egy számot kellett volna felénekelnie az új albumra: a Buried Alive in the Blues (Elevenen eltemetve a blues-ban) címűt.
A producer, Paul Rotschild egy idő után aggódni kezdett, mivel Joplin sosem késett. Végül John Cooke-ot küldte el az énekesnőért, aki még reménykedett, amikor a szálloda előtt meglátta Joplin pszichedelikus színekben pompázó Porschéját. Szobájába belépve azonban minden illúziója elszállt.
Halálát heroin-túladagolás okozta, de az éjszaka során elfogyasztott alkoholnak is szerepe lehetett a tragédiában. Joplin barátai megmaradt vagyonából – az énekesnő kívánságának megfelelően – hatalmas búcsúztató bulit rendeztek. Hamvait a Csendes-óceánba szórták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.