Utcát neveznek el a NASA elfeledett „emberi számítógépeiről”
2019. június 14. 19:17 MTI
Utcát neveztek el az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) afroamerikai női matematikusainak tiszteletére az űrkutatási hivatal washingtoni központja mellett - írta a BBC hírportálja.
Korábban
A hatvanas években, az űrkutatás hajnalán három afroamerikai tudós, Katherine Johnson, Dorothy Vaughan és Mary Jackson fontos szerepet játszott az amerikai űrutazás előkészítésében. Harcaikról és sikereikről azonban keveset lehetett tudni egy évtizeddel ezelőttig.
2017-ben Oscar-díjra jelölték A számolás joga (Hidden Figures) című amerikai filmet, amely Margot Lee Shetterly azonos című regénye alapján készült és a három tudósnak állít emléket. A NASA az 1940-es években kezdett felvenni diplomás afroamerikai nőket, hogy „emberi számítógépként” alkalmazza őket. A szervezetben mind származásuk, mind nemük miatt diszkriminációt szenvedtek el.
Az utcanévadás egyike azoknak az eseményeknek, amelyekkel az 1969. július 20-i első Holdra szállás ötvenedik évfordulóját ünneplik. A NASA korábban bejelentette, hogy 2024-ben újra embereket küld a Holdra, köztük lesz az első nő is, aki az égitestre lép. Az űrbe utazó több mint ötszáz embernek eddig kevesebb mint 11 százaléka volt nő az űrkutatási hivatal szerint.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.