Ünnepélyesen átnevezték a "Zsidóölő" nevű spanyol falut
2015. október 26. 10:13 MTI
Ünnepélyes keretek között, az izraeli nagykövet és a spanyol zsidóság hivatalos küldöttségének jelenlétében keresztelték át a Castrillo Matajudíos (Zsidóölő) nevű spanyol falut, csaknem egy évvel azután, hogy az itt élők népszavazáson döntöttek a névváltoztatásról.
Az észak-spanyolországi település már a Castrillo Mota de Judíos (Zsidódomb) nevet viseli. A helyiek azért rendeztek referendumot tavaly, mert sokak számára nyomasztóvá vált a falu négy évszázada viselt neve. Többen panaszkodtak arra, hogy kellemetlen kérdéseket tesznek fel nekik, vagy ízetlen vicceket kell elviselniük. A másik érv pedig az volt, hogy történelmi dokumentumok szerint is a falu eredeti neve Castrillo Mota de Judíos volt.
Egyesek szerint egyszerű betűhiba miatt változott meg Matajudíosra, de Lorenzo Rodriguez polgármester úgy tudja: a falu katolikus hitre áttért zsidó lakói adták ezt a nevet a településnek, mert a vallásuktól való elfordulást akarták így megerősíteni, hogy meggyőzzék a spanyol koronát hűségükről. A katolikus királyok ugyanis 1492-ben kiűzték az Ibériai-félszigeten élő zsidókat, és aki maradni akart, annak át kellett térnie a katolikus hitre. Később az inkvizíció is üldözte a zsidókat, sokukat máglyán égettek meg.
Az új névvel a település több turistát szeretne vonzani, tervezik egy szefárd zsidó központ létrehozását, és azt remélik, hogy a Santiago de Compostelába tartó zarándokok, az El Camino vándorai is útba ejtik majd a falut. Az ötven lakosú falucskában nem élnek zsidók, de többeknek zsidó gyökereik vannak, és a település címerében szerepel a Dávid-csillag.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap