Újra gladiátorok küzdőtere lehet a Colosseum
2015. június 8. 11:20 MTI
Újjáépítik a római Colosseum arénáját, amely a tervek szerint újra nagyszabású szabadtéri eseményeknek adhat majd otthont; a felújítás a következő öt évben, 20 millió euróból valósulhat meg - jelentette be Dario Franceschini olasz kulturális miniszter pénteken.
Korábban
A római amfiteátrum küzdőterének rekonstruálását Daniele Manacorda régész vetette fel egy szakfolyóiratban, és a kultuszminiszter már tavaly novemberben felkarolta az ötletet. Pénteki bejelentése azonban már konkrét időkeretet és büdzsét is tartalmaz.
A Colosseum arénája a 19. századig megőrizte padlózatát. Akkoriban a látogatók még sétálgathattak rajta, és középről csodálhatták meg az ókori építményt. Az ezt követő ásatások azonban megbontották a felszínt, hogy feltárhassák az alatta fekvő szinteket, ahol egykor gladiátoriskolák, éléskamrák és az előadásokhoz szükséges emelőszerkezetek kiterjedt hálózata húzódott meg. Itt tartották a viadalokon bevetett vadállatokat is.
Legalább 28 "lift" működött itt az ókorban; az egyik felújított teherfelvonót, amelyen annak idején az állatokat húzták fel a küzdőtérre, Franceschini be is mutatta pénteken. Ezeket az alsóbb szinteket a mostani tervek szerint múzeummá alakítanák át, és újra befednék őket. Az így újra létrejövő arénában szabadtéri eseményeket, például koncerteket vagy operaelőadásokat lehetne tartani - hasonlóan a veronai amfiteátrumhoz (Arena di Verona) -, de az olasz sajtó szerint akár gladiátorjátékokat is ismét bemutathatnának itt.
A miniszter mindenesetre hangsúlyozta: gondosan megválogatnák, mi kerülhetne színre. "A Colosseum nem adhat helyet bárminek" - mondta. Futballmérkőzéseket például nem tarthatnának itt. A tervek szerint a szükséges 20 millió euró (6,23 milliárd forint) nagy részét közpénzből teremtenék elő, de a hírek szerint a Tod's divatárucég, amely már a jelenleg zajló renoválási munkákat is támogatja, önmagában is 4 millió eurót adna erre a célra.
"Reméljük, hogy az aréna újraépítésével vissza tudjuk adni a városnak a Colosseum eredeti képét. Bízunk benne, hogy elő tudjuk teremteni az ehhez szükséges forrásokat" - fogalmazott Franceschini pénteken. A minisztérium nemzetközi tervpályázat kiírását tervezi a feladatra.
A Titus császár által i. sz. 80-ban felavatott Colosseum Róma első kőből épített amfiteátruma volt. Megnyitásakor 100 napig tartó játékokkal ünnepeltek a városban. A 6. századig rendeztek benne gladiátorviadalokat és más játékokat. Ma Róma - sőt egész Olaszország - egyik legkedveltebb turistacélpontjának számít, évente mintegy ötmillió látogató keresi fel. Restaurálása jelenleg is zajlik mintegy 25 millió euró értékben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap