Újra eredeti színében pompázhat Drezda Kék Csodája
2017. november 7. 16:38 MTI
Visszakapja eredeti színét a németországi Drezda egyik leghíresebb hídja, a Kék Csoda (Das Blaue Wunder). Az 1893-ban átadott építmény – hivatalos nevén Loschwitzi híd (Loschwitzer Brücke) – teljeskörű felújításra szorul, a munkálatok várhatóan 2030-ig tartanak majd.
Korábban
A budapesti Széchenyi lánchídhoz hasonló függőhíd a 19. század végén épült, nemhivatalos nevét a színéről kapta és arról, hogy építészeti remekműként tartották számon, mert soha korábban nem sikerült az Elbán acélszerkezetű hidat építeni, amely a folyómeder közepén elhelyezett pillér nélkül íveli át a két part közötti csaknem 300 méteres távolságot. Az 1893-ban átadott építmény – hivatalos nevén Loschwitzi híd (Loschwitzer Brücke) – teljeskörű felújításra szorul, a munkálatok várhatóan 2030-ig tartanak és 40 millió eurót (12,4 milliárd forint) emésztenek fel.
A legfontosabb szakasz a 3800 tonnás acélszerkezet restaurálása, ezzel már 2020-ra végeznek. Számos deformálódott elemet kicserélnek, eltávolítják a rozsdát és a legutóbbi festékrétegeket, amelyeket az ország újraegyesítésének idején, 1988 és 1993 között vittek fel. Az előkészületek során feltárták a legelső rétegek maradványait, ezek nyomán az egész híd visszakapja régi színét, így a szászországi tartományi főváros egyik legfontosabb közlekedési műemléke néhány év múlva ismét az eredeti kékben pompázik majd – írta a Sächsische Zeitung című lap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.