Török hódoltságból Habsburg szerzemény: Buda 1686-os visszafoglalása
2021. június 18. 17:57 Múlt-kor
Korábban
Új megszállók
A győztesek „győzelmi mámorának” és az ezzel járó óriási mészárlásnak a törökökkel együttműködő zsidó lakosság egy része is áldozatul esett. Kegyetlen tetteikben és fosztogatásukban hónapok szenvedése öltött testet. Valószínűleg ők gyújtották fel a várost, és „füstölték ki” a vár összes lakóját. Szabad volt a rablás, és igyekezetükben még áldozataik koponyáit is összegyűjtötték, amelyeket később értékesítettek.
A brandenburgi csapatokkal érkezett orvos, Johann Dietz visszaemlékezése szerint Buda tágabb környezetében szinte egyáltalán nem maradtak lakott falvak. Az éhhalál szélén álló, bujdosó, barlangokban élő emberek a döglött állatok húsán, bogyókon és gyökereken éltek. A szép Magyarország elpusztult, és a népnek már egyáltalán nem számított, hogy ki hozza a pusztulást: a török, vagy a császári haderő.
Buda nagy áldozatokkal járó visszafoglalása nem a végét, hanem a kezdetét jelentette egy új korszaknak. A törökök elveszítették Thököly kuruc államát, sőt az Erdélyi Fejedelemséget is. Az Oszmán Birodalom az 1697-es zentai csatában – ahol Savoyai Jenő vezette a támadó sereget – újabb súlyos csapást szenvedett el, ezután veszteségeik minimalizálása érdekében békére kényszerültek.
Az 1699-es karlócai béke felszabadította a Magyar Királyságot az Oszmán Birodalom elnyomása alól. Más kérdés, hogy a béketárgyalások a magyar fél tényleges képviselete nélkül zajlottak le, így az árván maradt nemzet joggal érezhette magát kirekesztettnek jövőjének alakításából. A Temesköz török kézen maradt, az elnéptelenedett Hódoltság viszont újra „szabad földdé” vált. Az uralkodó korlátlan hatalmát gyakorolva, új szerzeményként tekintett a visszafoglalt területekre, így a nemesek sem kaphatták vissza korábbi ősi birtokaikat.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![erotika](/ih0Ax/label/.cut-640x400/5.jpg)
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap
- A magyar király mellett még két másik uralkodó is részt vett a gellérthegyi csillagda felavatásán tegnap
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban tegnap
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést tegnap