Több tízezer kilométert tett meg gyalog Afrikában David Livingstone
2023. november 17. 16:05 Múlt-kor
„Európai szemek eddig még sohasem látták, de az angyalok repülés közben már biztosan gyönyörködtek ilyen csodás tájakban” – emlékezett vissza arra a pillanatra David Livingstone, amikor 1855. november 17-én meglátta a mai Zimbabwe és Zambia határán elterülő, a brit uralkodóról Viktória névre keresztelt vízesést.
Forrás: Wikipedia / Wellcome Images / CC BY 4.0
Korábban
A szegény skót családban született Livingstone már tízéves korától egy pamutfonóban dolgozott napi 12 órában. Bár orvosi és teológiai végzettségével eredetileg Kínába készült misszionáriusként, 1840-ben hittérítőként Dél-Afrikába utazott, és szinte azonnal megkezdte azon területek felfedezését, ahol európaiak még nem jártak.
1843-ban egy oroszlánnal való találkozása során bal karja annyira súlyosan megsérült, hogy innentől kezdve már soha nem tudta használni a testrészt.
A kis híján végzetes oroszlántámadás (Kép forrása: Wikipédia/ Wellcome Collection gallery/ CC BY 4.0)
Sérülése ellenére felfedezőkedve töretlen maradt. Néhány évvel a Ngami-tó felfedezése után 1852-ben a kereskedelem, a kereszténység és a civilizáció terjesztésének reményében, a rabszolga-kereskedők ellehetetlenítésének szándékával indult el a Zambézi felső folyásától a folyó torkolata felé.
1855 novemberében megközelítette azt a helyet, amelyet a bennszülöttek csak „mennydörgő füst” néven emlegettek. A felfedező ámulattal tekintett le a világ legszélesebb vízzuhatagának mélyére, amelyet 1856-ban Viktória királynőről nevezett el.
A „mennydörgő füst” – Livingstone Viktória királynőről nevezte el a vízesést
A felfedező később a Nílus forrásának kutatására indult, miután azonban jó ideje nem adott életjelet magáról, a New York Herald 1869-ben a példányszám növelésének reményében megbízta újságíróját, Henry Morton Stanley-t Livingstone felkutatásával.
Amikor Stanley 1871. november 10-én egy, a Tanganyika-tónál található kisvárosban rátalált a felfedezőre, a legenda szerint csak egy – azóta már szállóigévé vált – kérdést tett fel: „Ugyebár Dr. Livingstone-hoz van szerencsém?”
Frederick Havill portréja a híres felfedezőről
A kontinensen élete során több tízezer – egyes becslések szerint összesen 46 ezer – kilométert gyalogló Livingstone 1873-ban halt meg maláriában vagy vérhasban. A szívét egy fa alatt temették el halála színhelyének közelében, testét pedig a Westminster-apátságban helyezték örök nyugalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.