Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
2024. június 13. 19:05 Múlt-kor
1936. június 13-án a hamburgi Blohm und Voss hajógyárban nagyszabású ceremóniát tartottak a legújabb tengerjáró, a 90 méter hosszú, bark osztályú vitorlás Horst Wessel vízrebocsátása alkalmából. A hajó a náci pártpropaganda egyik elsőszámú mártírjáról kapta nevét, az eseményt pedig az állampárt helyettes Führere, Rudolf Hess beszéde koronázta meg, melynek során végig mellette állt maga a vezér, Adolf Hitler is. A hajót a névadó SA-vezér édesanyja keresztelte meg a hagyományos üveg pezsgővel, az összegyűlt gyári munkások és bámészkodók tömege pedig lelkesen a magasba emelte a karját, a nácik bevett üdvözlését bemutatva – egy ember kivételével.
Korábban
Tiltott frigy
A 26 éves August Landmesser a tömegben állt ugyan, ám míg a körülötte lévők fellendítették karjukat, ő igencsak feltűnő módon karba tett kézzel állt tovább.
Landmesser korábban az eddigre állampárttá duzzadt NSDAP tagja is volt: 1931-ben, még Hitler hatalomra kerülése előtt lépett be abban a reményben, hogy így könnyebben talál munkát. Amikor azonban 1935-ben eljegyezte a zsidó származású Irma Ecklert, a nácik kizárták soraikból.
Bár a pár intézkedett a polgári esküvőről, az alig egy hónappal később meghozott nürnbergi törvények ezt ellehetetlenítették: „tisztavérű” német nem köthetett házasságot olyan személlyel, akinek zsidó felmenői voltak.
Első lányuk, Ingrid így házasságon kívül született meg 1935. október 29-én.
1937-ben Landmesser és Eckler Dániába kísérelt meg átszökni, azonban a hatóságok elfogták őket. Eckler ekkor ismét terhes volt, ezért Landmessert 1937 júliusában megvádolták és bűnösnek találták „fajgyalázás” bűnében.
A családról készült első és egyetlen fénykép (kép forrása: vintage-everyday.com)
Landmesser azzal érvelt, sem ő, sem Eckler nem volt tisztában a nő teljes származásával, így végül 1938. május 27-én felmentették, azzal a figyelmeztetéssel, hogy a bűnismétlés több éves börtönbüntetést vonhat maga után.
A pár továbbra sem titkolta kapcsolatát nyilvánosan, így Landmessert július 15-én ismét letartóztatták, majd két és fél év kényszermunkára ítélték a börgermoori koncentrációs táborban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap