Társasjátékdarabok mesélnek a katonai erődre épített római településről
2015. szeptember 22. 11:26
Több ezer éves kutak, gyöngyök és hajtűk maradványai bizonyítják, hogy közel 2000 évvel ezelőtt egy, a mai Németország területén található ókori római erőd alapjaira egy egész települést húztak fel. A falu lakosai valószínűleg közeli viszonyban voltak a katonákkal.
Korábban
Mintegy 1900 évvel ezelőtt római katonák egy csoportja élt a ma Gernsheimként ismert, a Rajna mentén fekvő, Frankfurttól megközelítőleg 50 km-re található német város területén. Nem sokkal azután, hogy a katonák i. sz. 120 környékén elhagyták az erődítményt, egy újabb csoport érkezett a területre, és – szó szerint a település felett – felépítettek egy falut. A régészek az 1800-as évek óta tudnak a lelőhely létezéséről, a területen nemrégiben feltárt tárgyak segítségével azonban elsőként nyerhetünk betekintést az egykori lakosok életébe. „Tudjuk, hogy az elsőtől a harmadik századig egy fontos, faluszerű település, vagy vicus kellett ezen a helyen álljon” – áll Thomas Maurer ásatásvezető, a frankfurti egyetem kutatójának közleményében.
Miután a kutatók tavaly feltárták az erődöt, idén visszatérték, hogy bizonyítékokat keressenek a római település létezésére, és próbálkozásukat siker koronázta: több, a részben az erődítmény alapjaira épített falu lakosaihoz köthető tárgyat fedeztek fel a helyszínen. Az augusztus 3-án kezdődő, és a tervek szerint egészen október elejéig tartó ásatások során a régészek máris számos bizonyítékot találtak a település létezésére. Egy kőépület jó állapotban megmaradt alapja mellett tűzhelyeket, legalább két kutat, valamint kerámiadarabokat is találtak. „Igazi kincseket, így ritka csatokat, számos gyöngyöt, társasjáték-tartozékokat, valamint egy csontból készült, női mellszoborral koronázott hajtűt is találtunk” – áll a Maurer által kibocsátott közleményben.
Bár településüket részben az erődre építették, a falu lakói valószínűleg ismerték a katonákat. A lakosok feltehetően a katonák rokonai voltak, és a katonasággal való kereskedésből éltek. Amikor a katonák elhagyták az erődöt, valószínűleg egy ideiglenes visszaesés volt megfigyelhető, a kis település azonban hamarosan megint virágzásnak indult. Az i. sz. 2. században, a Pax Romana időszaka alatt több kőépületet is felhúztak a faluban. A lakosok vélhetően gall-germán származásúak voltak, de néhány „igazi” római, vagyis római polgárjoggal rendelkező ember is élhetett a területen – mondták a helyszínen talált leletekre, többek között tradicionális viseletre és érmékre alapozva a kutatók. Az egyik érme, amelyet feltehetően egy utazás során vásárolt szuvenírként hozhatott magával tulajdonosa, Bithüniából, egy Anatólia területén található egykori provinciából származik.
Az erődben működése idején, nagyjából. sz. 70-től 120-ig mintegy 500 római katona tartózkodott. Amikor katonák elhagyták a helyszínt, lebontották az erődöt, az ott található gödröket pedig földdel és – a régészek nagy örömére – különböző kacatokkal töltötték fel. A felfedezésről már több mint 50 tanulmány született. Az erőd és a település i. sz. 70 körül nagy, a Rajnától keletre fekvő területeket vett birtokba. A falu és az erőd ekkoriban könnyen megközelíthető volt az utakon, de még az sem kizárt, hogy a településnek kikötője is volt, ezt azonban a régészek egyelőre nem erősítették meg. A feltárással azonban igyekezni kell, mivel manapság a fejlődő Gernsheim terjeszkedése már a római maradványokat fenyegeti – állítják a kutatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap