Öt híres győzelem, amelyekért végzetes árat kellett fizetni
2017. április 10. 08:37
Korábban
„Ilyen áron szívesen eladok nekik egy másik dombot is”
Az Amerikai Függetlenségi Háború egyik legvéresebb csatájára 1775-ben, Boston mellett került sor, amikor mintegy 1000 fős amerikai kontingens megkísérelte megállítani a 2,200 főt számláló brit hadosztály előrenyomulását. Az amerikaiak egy magaslaton építették ki állásaikat, amely később az események után a „Bunker domb” (Bunker Hill) nevet kapta. Muskétáikkal sikeresen vertek vissza két brit támadást is, majd miután a harmadikra kifogytak a munícióból, közelharcban vették fel a küzdelmet.
Ugyan az amerikaiak végül feladták a dombot és visszavonultak, a britek katonáik majdnem felét elvesztették és fel kellett hagyniuk a további előrenyomulással. A visszavonuló amerikai milicistákat hősként ünnepelték, mint akik bebizonyították, hogy a szabadságharcosok képesek felvenni a küzdelmet a túlerőben lévő elnyomókkal szemben. Parancsnokuk, Nathanael Greene egy levelében elégedetten írta, hogy „hasonló áron szívesen eladna nekik egy másik dombot is.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.