Szovjet utasításra sem enyhített az NDK a munkások terhein, felkelés lett a vége
2020. június 17. 09:59 MTI
66 éve, 1953. június 17-én népfelkelés tört ki a Német Demokratikus Köztársaságban, ez volt az első eset, hogy a munkásosztály hatalmát hirdető szocialista táboron belül a rendszerrel maguk az állítólagos kedvezményezettek, a munkások fordultak szembe.
Korábban
A második világháborúban vesztes Németország kettéosztottsága 1949-re vált véglegessé. Májusban a nyugati - angol, amerikai és francia - megszállási övezetben megalakult a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK), melynek fővárosa Bonn lett, majd a szovjet megszállási zónában és Berlin szovjet ellenőrzés alatt álló felében októberben létrejött "az első német munkás-paraszt állam", a Német Demokratikus Köztársaság.
Végül Berlin három nyugati megszállási övezetéből létrejött a különleges nemzetközi jogállással rendelkező Nyugat-Berlin.
Az NDK-ban Otto Grotewohl miniszterelnök és Walter Ulbricht pártfőtitkár irányításával sztálinista diktatúra épült ki, könyörtelen kollektivizálással és erőszakos iparosítással, az ország kiemelt stratégiai helyzete miatt túlméretezett katonai programmal, amely egyes esztendőkben a költségvetés egyötödét emésztette fel.
Az életszínvonal romlott, állandósult a háborús időkre jellemző jegyrendszer, a pártos és egyoldalú sajtó kiskorúként kezelte az embereket. A rettegett titkosrendőrség, a Stasi elfojtott minden bíráló hangot, börtönbe kerültek a "szabotőrök" és a "klerikális reakció" hívei. A menekülésre azonban nyílt egy kiskapu: a kettéosztott Berlinben sokan szöktek át Nyugatra, ami néhány év után komoly munkaerőhiánnyal fenyegetett.
A válságjelek dacára a tömegektől teljesen elszakadt vezetés 1952 júliusában az állampárt, Német Szocialista Egységpárt kongresszusán a "fejlődés" gyorsítását hirdette meg. Sztálin 1953 márciusában bekövetkezett halála utáni szovjet belpolitikai enyhülés nem terjedt ki azonnal a szovjet megszállási övezetre, így dönthetett a keletnémet vezetés 1953 májusában a munkanorma emeléséről is.
A munkásokra elviselhetetlen terheket rakó, óriási felzúdulást kiváltó intézkedés már a szovjet vezetés rosszallását is kiváltotta, így a keletnémet pártvezetőket - ahogy tették ezt a magyarokkal is - június elején Moszkvába rendelték és azonnali irányváltásra utasították őket.
Ulbrichték ennek megfelelően 1953 júniusától csökkentették a az árakat, igyekeztek visszacsábítani a nyugatra települt földműveseket és munkásokat, de a normaemeléshez nem nyúltak. Az enyhítés így a remélttel ellenkező hatást váltotta ki, a felháborodott és felbátorodott munkások körében mozgolódás kezdődött.
Június 15-én a berlini építőmunkások nem vették fel a munkát, a kezdetben elszigetelt sztrájkok gyorsan terjedtek. 16-án az "éhséglázadások" Berlinben általános sztrájkba és tüntetésbe torkollottak, az események híre a szóbeszéd és a nyugat-berlini rádióállomások révén mindenhová eljutott.
Június 17-én már 270 helyen, az összes nagyobb városban zavargások robbantak ki, Berlin mellett Magdeburg, Halle és Lipcse, a Bitterfeld, Merseburg és Leuna közti iparvidék volt a sztrájkok központja. A kelet-berlini Minisztériumok Házánál már reggel tízezrek gyűltek össze a német egységet, a többpártrendszert, a szabad választásokat, Ulbricht és Grotewohl távozását - a pártfőtitkár jellegzetes kecskeszakállára utalva skandálták: "a szakállasnak mennie kell".
A kezdetben békés demonstráció a rendőrség és a tüntetők közti összecsapásokká fajult, amelynek sok sérültje volt. Amikor a tömeg ledöntötte a vörös csillagot és ki akarta tűzni a fekete-piros-arany német lobogót, a kormányépületet védő katonák lövéseket adtak le.
Az irányítást a délelőtt folyamán a szovjetek vették át: Ulbrichtot és Grotewohlt főhadiszállásukra rendelték, majd a kelet-berlini szovjet városparancsnokság rendkívüli állapotot hirdetett ki, ugyanez történt a megyékben is. A Minisztériumok Háza előtti teret a szovjet haderő tankok bevetésével tisztította meg, a nap folyamán az Unter den Linden környékén, a brandenburgi kapunál és a város számos részén zajlottak összecsapások.
A szovjet katonák és a keletnémet karhatalmisták a tömegbe lőve, sortüzekkel oszlatták fel a tüntető munkásokat. A "rend" estére helyreállt, Andrej Grecsko, az NDK-ban állomásozó szovjet csapatok főparancsnoka Moszkvába küldött jelentése arról számolt be, hogy csapatai kezükben tartják Berlint.
Az 1953. június 17-i véres események a hivatalos adatok szerint 25 áldozatot követeltek, a valóságban mintegy 200 tüntető vesztette életét, a rögtönítélő bíróságok 21 embert ítéltek halálra és végeztek ki, és mintegy 1200 felkelőt ítéltek kényszermunkára.
A felkelés komoly visszhangot váltott ki világszerte, Nyugat-Németországban június 17. - a német újraegyesítésig - a német egység napja lett. Az NDK-ban a keményvonalas rendszer 1989-es bukásáig nem értékelte át az eseményeket, a hivatalos propaganda folyamatosan "ellenforradalmi puccskísérletről" cikkezett, ha egyáltalán említette a történteket.
Az NDK-ban letelepedett, szocialista érzelmű Stefan Heym tényregényt írt az eseményekről Öt nap júliusban címmel, a könyv az NDK-ban nem jelenhetett meg, csak az NSZK-ból becsempészett vagy írógéppel másolt és sokszorosított formában terjedt.
A szintén baloldali Bertolt Brecht az események után vetette papírra A megoldás című versét: A június 17-iki fölkelés után/az Írószövetség főtitkára/a Sztálin-fasorban röplapokat osztatott szét,/melyek tudatták, hogy a nép/eljátszotta a kormányzat bizalmát,/és csak kétszeres munkával/hódíthatja vissza. Nem volna ezúttal/egyszerűbb, ha a kormány/feloszlatná a népet, és újat választana?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 20:20
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 18:05
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 16:05
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 15:05
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben 11:20
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait 09:05
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez tegnap
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására tegnap