Szívderítő és bizarr anekdotáknak egyaránt forrása volt az első világháború
2021. április 14. 15:21 Múlt-kor
Korábban
Összepisilt csizmák és bombázó Zeppelinek
Ha a katonák el is jutottak a frontvonalba, gyakran akkor sem volt könnyű feladat számukra a menetélés. Csizmáiknál kényelmetlenebb viseletet ugyanis aligha lehetett elképzelni. A lábakon keletkező vízhólyagok és a horzsolások a katonák mindennapjainak részévé váltak. A britek meglehetősen bizarr módszert találtak arra, hogy elviselhetővé tegyék a kemény lábbeli viselését: belevizeltek csizmájukba, és éjszakára úgy hagyták őket.
Ez persze nem minden esetben bizonyult hasznosnak. Egy brit gyalogos katonának például a legenda szerint akkora lába volt, hogy nem találtak neki megfelelő méretű csizmát. A kisebb lábbelik persze rendre felsértették a lábát, ám a problémát végül megoldották: áthelyezték egy tüzérségi alakulathoz.
A katonák dolgát a korábban már említett taxikon kívül más gépek is segítették Tankokat elsőként 1916 szeptemberében, a Somme-nál vetették be. A britek által vizes tartálynak (water tank) álcázva a frontra küldött harckocsik végsebessége ekkor még nem érte el az 5 km/h-t.
Különös jelenségnek számított a Zeppelin léghajó harcokban való bevetése is. A németek 1915 januárjától bombázták a repülő szerkezet segítségével a brit városokat. Ez volt a történelem első olyan offenzívája, amelynek során a polgári lakosságot a levegőből támadták meg. A légitámadásokban mintegy 1400 brit civil halt meg.
A legenda szerint 1915 szeptemberében azonban az egyik ilyen Zeppelin-támadás során a németek a bombák mellett egy sonkát is ledobtak Londonra. A csomagon mindössze ennyi állt: „Ajándék a jól táplált német néptől.” A támadóknak az akcióval mindössze annyi volt a céljuk, hogy megmutassák a briteknek, hogy a tengeri blokád ellenére Németország nem éhezik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap