Szertartással búcsúztathatták halottaikat a neandervölgyiek
2020. február 19. 11:39 MTI
Egy Irakban feltárt neandervölgyi temetkezési hely leletei arra utalnak, hogy a 70 ezer évvel ezelőtt ott élő neandervölgyi emberek "halotti szertartással" búcsúztathatták halottjaikat - számoltak be róla kedden brit hírportálok.
Korábban
A kutatók a közelmúltban újabb neandervölgyi ember maradványait fedezték fel Bagdadtól 800 kilométerre északra, a Sanidar-barlangban, ahol korábban már találtak neandervölgyi maradványokat.
A most feltárt, Sanidar Z-nek elnevezett neandervölgyi csontvázából jó állapotban maradt fenn a koponya, a mellkas felső része és mindkét keze.
Bár a nemét még nem tudták megállapítani, az elemzésből már kiderült, hogy több mint 70 ezer éves a lelet, és egy középkorú vagy idősebb neandervölgyi maradványa.
A barlang további tíz neandervölgyi otthona volt, az ő maradványaikat 60 évvel ezelőtt tárták fel a régészek. Az egyik csontváz körül ősi pollennyomokat is találtak.
A pollen jelenlétéből néhány régész arra következtetett, hogy ezek az ősemberek nemcsak eltemették a halottjaikat, hanem virágokat is tettek köréjük.
Ez pedig ellentmond annak a korábban széles körben elterjedt feltételezésnek, hogy a neandervölgyiek buták és állatiasak lettek volna.
A pollennyomok miatt a Sanidar-barlang "virágos temetőként" vált híressé.
Chris Hunt kulturális antropológus, a liverpooli John Moores Egyetem tudósa az új sanidari leletet "egy igazán látványos felfedezésként" értékelte.
Mint mondta: a testet a barlang padlóján egy mélyedésbe fektették félig fekvő helyzetben, és a feje mögé egy követ tettek.
A tíz neandervölgyi maradványa közül négyet "különleges együttesként" találtak meg, ami felveti, hogy az egykor ott élő neandervölgyiek visszatértek erre a helyre, hogy ott helyezzék nyugalomra halottjaikat.
Hunt szerint a négy test egy akkora területen helyezkedett el, mint egy "kisméretű ebédlőasztal székekkel".
Hunt úgy vélte, ha modern emberekről lenne szó, használhatnánk a "temető" kifejezést, de ez egyelőre még túl messze van attól, amit a neandervölgyiek viselkedéséről tudunk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap