Szennyes ruhák és egy fűtetlen turnébusz vezetett a „zene halálához”
2024. február 3. 10:35 Múlt-kor
„Remélem, lezuhan a repülőtök” – ugratta Waylon Jennings basszusgitáros Buddy Hollyt néhány órával azelőtt, hogy a rock and roll-történelem egyik legnagyobb ikonja 1959. február 3-án repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. A tragédia dátuma Don McLean 1971-es, American Pie című slágere óta úgy ismert, mint „a nap, amikor meghalt a zene”.
Buddy Holly 1957 körül
Korábban
Bár Buddy Hollyt mindössze másfél évvel a katasztrófa előtt ismerhette meg a szélesebb közönség a Crickets zenekar frontembereként, ez a néhány hónap elegendő volt a 20-as évei elején járó fiatalembernek, hogy a rock and roll történetének legnagyobb hatású úttörői között tartsák számon.
Zenéje John Lennontól és Paul McCartneytól kezdve Bob Dylanen át Keith Richardsig számos előadóra volt nagy hatással.
A pályafutását 1958-tól szólóban folytató Holly több zenésztársával együtt 1959. január 23-án háromhetes turnéra indult. Alig kezdődött meg azonban a koncertsorozat, a turnébuszban elromlott a fűtés. A Holly kísérőzenekarában doboló Carl Bunch lábai annyira szétfagytak, hogy kórházba kellett szállítani.
Buddy Holly és zenekara
A turnét folytató csapat február 2-án este az előzetes tervben nem szereplő Clear Lake-ben adott koncertet. Mivel a másnapi helyszín, a minnesotai Moorhead 300 mérföldre feküdt a kisvárostól, Holly viszont időben oda akart érni, hogy leadhassa szennyes ruháit egy mosodában, ráadásul a fűtetlen busz sem volt ínyére, bérelt egy magánrepülőt.
Az ifjú tehetség a gépen eredetileg háttérzenekarával utazott volna, ám az önálló fellépőként turnézó Big Bopper influenzára hivatkozva elfoglalta Waylon Jennings helyét. A gitáros Tommy Allsup élete pedig egy pénzfeldobáson múlt: Ritchie Valens, a La Bamba 17 éves szerzője utazott helyette a repülőn.
A gép február 3-án éjjel egy órakor szállt fel a 21 éves Roger Peterson vezetésével. A tapasztalatlan pilóta nem tájékozódott megfelelően az időjárási körülményekről, és öt perccel a felszállás után elvesztette uralmát a gép felett. Három utasával együtt szörnyethalt.
A roncs a katasztrófa helyszínén
A balesetet követően Buddy Holly újabb lemezei, válogatásai jelentek meg. Dalainak kiadási jogát 1975-ben Sir Paul McCartney szerezte meg, így az ő egyébként sem sovány zsebe duzzad néhány centtel, valahányszor felcsendül Buddy Holly egy dala.
Holly – akit halála után az a megtiszteltetés ért, hogy a rocksztárok közül elsőként jelent meg egész karrierjét átfogó lemezgyűjteménye – 1986-ban az első körben került be a Rock Halhatatlanjai közé, életéről pedig film is készült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap