„Szem előtt tartva a mély megbánás érzéseit” – így emlékezett Akihito utoljára a világháborúra
2018. augusztus 15. 10:57 MTI
Mély megbánásról beszélt szerdán Akihito japán császár országa második világháborúban játszott szerepéről utolsó megemlékező beszédében. Hirohito japán császár 73 évvel ezelőtt, a Hirosimára és Nagaszakira mért amerikai atomcsapás után, 1945. augusztus 15-én jelentette be, hogy Japán leteszi a fegyvert.
Korábban
„A múltra tekintve, szem előtt tartva a mély megbánás érzéseit, őszintén remélem, hogy a háború borzalmai soha nem ismétlődnek meg” - fogalmazott az uralkodó. Hirohito japán császár 73 évvel ezelőtt, a Hirosimára és Nagaszakira mért amerikai atomcsapás után, 1945. augusztus 15-én jelentette be, hogy Japán leteszi a fegyvert, és ezzel Európán kívül is véget ért a második világháború. A fegyverletételt hivatalosan szeptember 2-án írták alá.
A 84 éves Akihito, a modern japán történelemben példátlan módon, előreláthatólag jövő tavasszal lemond, és legidősebb fiának, Naruhitónak adja át a krizantémtrónt. Az uralkodó három évvel ezelőtt jelezte, hogy kora és állapota már megnehezíti számára, hogy ellássa császári teendőit. Viszont a vonatkozó törvény nem rendelkezett a császár lemondásának lehetőségéről, ezért módosítani kellett a jogszabályt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap