Sosem adatott meg a boldogság II. Erzsébet húga, Margit hercegnő számára
2021. április 29. 15:54 Balázs-Piri Krisztina
Korábban
Övé lett a show
Tudjuk azt is: Erzsébet, a jövendő királynő alaposan kivette a részét a háborúból, önkéntesként mint teherautó-sofőr teljesített szolgálatot, sőt még autót szerelni is megtanult. Margitot azonban – a háború évei alatt is – inkább a színház, a zene, a balett vonzotta, nem véletlenül mondta róla a nővére: „Ha nem hercegnőnek születik, egészen biztosan filmsztár lett volna belőle.”
És bár lehet, hogy Margit volt a csinosabb, mégis Erzsébet kötött szerelmi házasságot: már tizenhárom évesen egy kiránduláson első látásra beleszeretett a tizennyolc éves (szó, mi szó: hihetetlenül jóképű) görög és dán királyi hercegbe, Fülöpbe, akivel 1947 novemberében világraszóló ceremónia keretében a westminsteri apátság templomában esküdtek meg. A BBC rádió által közvetített eseményt állítólag 300 millióan hallgatták. Ekkor még Margit csendben maradt, de a következő jelentős rendezvényen már sikerült elvinnie a show-t.
Az elérhetetlen álom: Peter Townsend
Erzsébetet 1952-ben koronázták királynővé, a ceremóniát fekete-fehérben televízión is nézhették az érdeklődők. Az indiszkrét kamera jóvoltából azonban nemcsak a királynő, hanem a húg is reflektorfénybe került, pontosan abban a pillanatban, amikor Margit meghitt gyengédséggel porolgatni kezdte egy szívdöglesztő álomlovag egyenruháját. Peter Townsend valódi hős volt, a királyi légierő háborús tisztje, repülőszázados, jóképű, bátor és nem mellesleg: nős.
A kétgyermekes családapa eredetileg VI. György istállómestere volt, majd az anyakirálynő udvarának intendánsa, Margittal a hercegnő dél-afrikai útján került közeli kapcsolatba. A 16 évvel idősebb férfi 1952-ben elvált ugyan a feleségétől, de hiába kérte meg a hercegnő kezét, az anglikán egyház azonnal nemet mondott a frigyre. Erzsébet habozott: ő arra kérte a húgát, várjon egy évig, de azért biztos, ami biztos, Townsendet Erzsébet udvartartásába helyezték át.
A tisztesség kedvéért mondjuk el azt is, hogy több tanácsadó a fess tiszt külföldre helyezését javasolta, ám ezt a királynő akadályozta meg. Mégis úgy látszott, minden és mindenki összefog a szerelmes hercegnő ellen, hiába állt mellé a közvélemény, a hivatalos verdikt kimondta: „elképzelhetetlen, minden királyi és keresztény hagyománnyal ellenkező” lenne a frigy.
...és a valóság: Antony Armstrong-Jones.
Ha a királyi családban akart maradni, Margitnak engednie kellett, így hivatalos közleményben tudatta népével: „tekintettel az egyház tanítására a keresztény házassággal kapcsolatban, és tekintettel kötelességemre a Nemzetközösség felé, nem megyek feleségül Peter Townsend századoshoz.” Az idill véget ért, a hercegnő nagy árat fizetett rangja megtartásáért. Öt évvel később azonban oltár elé állt Antony Armstrong-Jones udvari fényképésszel.
A híres fürdőkádas portré
A pletykák szerint a házassági ajánlatra a hercegnő akkor mondott igent, amikor híre ment, hogy Townsend nősülni készül (jóval fiatalabb választottja a bulvár szerint döbbenetesen hasonlított a fiatal hercegkisasszonyra). Margit házasságát a westminsteri apátságban tartott ceremónia szentesítette, ez megint csak óriási médiaesemény lett, több száz millióan nézték a televízión a hercegnő boldogságáért szurkolva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.