Soha nem látott katonai parádéval ünnepelte 2. világháborús győzelmét Kína
2015. szeptember 3. 10:18 MTI
A Kínai Népköztársaság történetének eddigi legnagyobb szabású katonai díszszemléje kezdődött meg csütörtökön Pekingben a második világháború ázsiai lezárásának 70. évfordulója alkalmából.
Korábban
A parádé kezdete előtt Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkár a Mennyei Béke Kapujánál elmondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy Kína elkötelezte magát a békés fejlődés mellett. Bejelentette, hogy az ország 2,3 milliós hadseregét 300 ezer fővel csökkenti. Beszéde után megkezdődött a díszszemle, az első, amelyet a győzelem napja alkalmából rendeztek. Katonai parádékat eddig a Kínai Népköztársaság megalakulásának október elsejei évfordulóin tartottak.
Az eseményen részt vett Vlagyimir Putyin is, aki a második világháborúban Japán felett aratott győzelmet szerdán orosz veteránokkal is megünnepelte. A megemlékezést az ország Bajkálontúli határterületén, az orosz-kínai határtól nem messze lévő szibériai Csita városban rendezték az orosz államfő részvételével. Japán legyőzését eddig általában nem ünnepelték meg külön Oroszországban. A mostani rendezvény hátterében az áll, hogy az orosz elnök is meghívást kapott a a pekingi megemlékezésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap