Soha nem látott Einstein-kéziratokkal gazdagodott a jeruzsálemi Héber Egyetem
2019. március 7. 10:39 MTI
Az egyetem közlése szerint Albert Einstein kéziratainak "rendkívüli" gyűjteményét szerezte meg, benne egy személyes hangú levelet, amelyben a Nobel-díjas tudós szabadkozik, amiért nem beszéli a héber nyelvet.
Korábban
A kollekció a Crown-Goodman Alapítvány adományának köszönhetően került az egyetem birtokába. A Chicagóban bejegyzett alapítvány egy Észak-Karolinában élő magánszemélytől, meg nem nevezett összegért vette meg a 110 oldalas gyűjteményt az egyetem számára. A magánleveleket és tudományos célú üzeneteket a negyvenes években írta Einstein, és túlnyomó többségük még soha nem került a nyilvánosság elé - hangzott el az egyetem szerdai sajtótájékoztatóján.
A dokumentumok között megtalálható Einstein négy levele, melyet barátjához, Michele Bessóhoz címzett. Az egyik levélben a fizikus magasztalja zsidó származású, de keresztény vallású barátját, amiért héberül tanul. Azt írja, hogy "szégyellnie kellene magát", mert nem beszéli ezt a nyelvet, de "inkább szégyelli magát, minthogy tanulja". Három levélben azt a rendkívüli gondolatát írja le, hogy az atomok fényt nyelhetnek el vagy bocsáthatnak ki - ez lett később a lézertechnológia alapja. Egy 1935-ben, Svájcban élő fiához írt levelében az európai helyzet romlása, és a náci párt németországi erősödése miatt fejti ki politikai aggodalmait.
Albert Einstein az 1920-as években a jeruzsálemi Héber Egyetem egyik alapító atyja volt, és halála után erre az egyetemre hagyta szinte teljes kéziratgyűjteményét. A teljes jeruzsálemi Einstein-archívum jelenleg nyolcvanezer darabból áll: levelezésekből, fényképekből, a Nobel-díjas tudós tudományos, társadalmi és magánéleti dokumentumaiból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap