Rovásírásos csontlemeztől a kelta kori urnáig – több ezer év leletei egy helyen
2016. február 22. 10:23 MTI
Rovásírásos íjcsontlemezt és egy hamvasztásos sír tárgyait is láthatja a közönség a szegedi Móra Ferenc Múzeum hétfőtől látogatható új időszaki kiállításán, amelyen az M43-as autópálya építését megelőző régészeti feltárás anyagát mutatják be.
Korábban
Szarka József régészeti és műtárgyvédelmi osztályvezető az felidézte, hogy a régészeti terepbejárások még 1999-ben kezdődtek, és az elmúlt 15 évben hatvanhat lelőhelyen csaknem kilencszázezer négyzetmétert tártak fel. Az Úton a kultúrák földjén című tárlaton az érdeklődők csaknem száz régészeti lelettel ismerkedhetnek meg az őskortól a késő középkorig tartó időszakból. A különleges tárgyak között vannak ezüstből és bronzból készült ékszerek, övveretek, szerszámok, csonteszközök és kerámiák is.
A kiállításon rovásírásos íjcsontlemezeket is bemutatnak az avar korból, valamint egy óriási méretű kelta kori urnát és egy kora bronzkori hamvasztásos sír tárgyait is láthatják az érdeklődők. Az utóbbi, több mint négyezer éves lelet azért is különleges, mert az elhunyt hamvait nem az urnában helyezték el, hanem a sírban található edény elé, a gödör közepébe szórták.
A kiállítást egy régészeti konferencia előzte meg, ahol bemutatták a szakemberek kutatási eredményeit. Az itt elhangzott beszámolókat, illetve az elmúlt tizenöt év munkáját egy kötetben foglalják majd össze, amely az év végén jelenik meg. Az Úton a kultúrák földjén című kiállítás április 3-ig látható a Móra Ferenc Múzeum közösségi terében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.