Rejtett beírásokat fedeztek fel Boleyn Anna imakönyvében, amelyet kivégzése előtt olvasott
2021. május 20. 10:27 MTI
Boleyn Anna hóráskönyve több száz évvel halála után került elő William Waldorf Astor gyűjteményéből, aki 1903-ban megvásárolta a Hever-kastélyt, ahol Anna gyerekkorát töltötte. A könyv ma is itt látható. Most rejtett beírásokat fedeztek fel az imakönyvben, amelyet VIII. Henrik angol király második felesége a kivégzése előtt is olvasott.
Korábban
Anna volt az első angol királyné, akit kivégeztek, miután bűnösnek találták házasságtörésben, vérfertőzésben és felségárulásban. VIII. Henrik parancsára végezték ki 1536. május 19-én.
Hóráskönyve azonban több száz évvel később előkerült William Waldorf Astor gyűjteményéből, aki 1903-ban megvásárolta a Hever-kastélyt, ahol Anna gyerekkorát töltötte. A könyv ma is itt látható.
Kate McCaffrey, a kastély volt dolgozója, a Kenti Egyetem végzős hallgatója ultraibolya fény és szövegszerkesztő szoftver segítségével feltárta azoknak a nőknek a nevét, akik titokban egymásra hagyták a könyvet a parancs ellenére, amely Anna személyes tárgyainak eltávolítását rendelte el.
A legenda szerint Anna a hóráskönyvet (középkori eredetű imádságoskönyv) halála napján egy udvarhölgyének adta. A könyvben, melyet magával vihetett a kivégzésre, szívszorító bejegyzés olvasható Anna aláírásával: "remember me when you do pray" (emlékezz rám, amikor imádkozol).
McCaffrey majdnem egy éven át tanulmányozta a könyvet a Hever-kastélyban. Kitörölt beírásokat fedezett fel az új technológiával: Elizabeth Shirley, Philippa Gage, John Gage és Mary West neve is bele volt írva a hóráskönyvbe.
A Sundridge településhez köthető nevek egy negyedikre, a kenti Cranbrookba való Guildford családra is utaltak.
"Világos, hogy a könyvet egymásban bízó nők hálózata adta kézről kézre, anya a lányának, testvér az unokahúgnak. Ha a könyv más kezekbe jutott volna, szinte biztosan kérdéseket tettek volna fel Annának a könyvben olvasható aláírásáról" – magyarázta a történész.
"Ehelyett a könyvet gondosan hagyták örökül egymásnak főként nők, akik óvták Anna írását és bátorították egymást, hogy írják be a saját nevüket is" – magyarázta.
"Egy olyan világban, ahol a nőknek igen kevés alkalmuk nyílt, hogy vallással vagy irodalommal foglalkozzanak, a közösség érzésének és az önkifejezésnek egy apró lehetősége volt, hogy beleírták nevüket a hóráskönyvbe és őrizték leghíresebb tulajdonosának titkát" – tette hozzá McCaffrey.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap