Régóta rejtőzködő laboratóriumi gyilkost fedett fel az elismert vegyésznő halála
2020. március 6. 12:14 Múlt-kor
Korábban
Későn észlelt mérgezés
1996 novemberében Wetterhahn először tapasztalta magán a visszatérő hányinger és hányás tüneteit. Állapota az elkövetkező hónapok során csak romlott: egyre nehézkesebben beszélt, látása és hallása leromlott, továbbá rendszeresen elvesztette egyensúlyát és elesett.
Az orvosok eleinte nem tudták mire vélni a helyzetet. Gerinccsapolások és CT-vizsgálatok sorát követően azt közölték vele, tünetei a higanymérgezéssel vágnak egybe.
Egyikőjük még azt is megkérdezte Wetterhahn férjétől, lehet-e feleségének olyan ellenlábasa, aki meg akarhatná mérgezni. A vegyésznő ekkor számolt be a munkahelyén hónapokkal korábban történt dimetil-higanykiömlésről.
1997 januárjában hivatalosan is higanymérgezéssel diagnosztizálták, és kelációs terápiát kezdtek meg olyan gyógyszerekkel, amelyek a toxikus fémet megkötve elősegítették annak távozását szervezetéből.
Ekkoriban azonban – annak ellenére, hogy a higany mérgező mivolta teljes mértékben ismert volt – a tudomány igen kevéssé értette a dimetil-higany veszélyeit.
A vegyület gyakorlatilag egyetlen kizárólagos felhasználási területe a mágneses magrezonancia spektroszkópia volt, amelyben összehasonlítási standardként szerepelt.
Az angol rövidítéssel NMR spektroszkópiaként is ismert eljárás éppen az emberi sejtekben teszi lehetővé különféle mérgek viselkedésének tanulmányozását.
A dimetil-higany fő előnye az, hogy hígítás nélkül felhasználható, ezáltal a kutatók nem kockáztatják azt, hogy tulajdonságai megváltoznak egy-egy kísérlet során. Amikor Wetterhahn véletlenül a kezére cseppentette a folyadékot, éppen annak mágneses magrezonanciáját mérte egy elvégzendő kísérlethez.
Mialatt a vegyésznő az életéért küzdött, kollégái a Dartmouth-nál – és sok más szakértő szerte a világon – a higannyal kapcsolatos tudományos irodalmat bújták, hátha találnak olyan információt, amellyel a segítségére lehetnek.
Emellett átvizsgálták haját, ruházatát, autóját, diákjait, családját és a kórtermet, ahol feküdt, hogy megbizonyosodjanak arról, nem szenvedhetett-e a környezetében más is mérgezést.
Sajnos Wetterhahn vérében a higany szintje a megengedett 800-szorosa volt, így az orvosok nem tudtak rajta segíteni. Február folyamán kómába esett, 1997. június 8-án pedig meghalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap