Ördögtől fogant magzat és láthatatlan sátáni jelek – öt kevésbé ismert boszorkányper
2017. február 21. 08:25
Korábban
A démonológus király
Amikor VI. Jakab skót király (aki később I. Jakab néven angol király is lett) Koppenhágába hajózott, hogy elvegye Dániai Anna hercegnőt, egy hatalmas vihar arra kényszerítette, hogy Norvégiában partra szálljon, és néhány napig ott maradjon. A vihart boszorkányok aknamunkájának tartották, ami elegendő okot szolgáltatott arra az uralkodónak, hogy üldözni kezdje a sátáni praktikákat űzőket. A király megszállottságára jellemző, hogy Daemonologie címmel még egy könyvet is szentelt a témának, amelyben helyeselte a boszorkányüldözést. A skóciai North Berwick boszorkányperei 1590-ben kezdődtek, az első áldozat pedig egy bizonyos Gilly Duncan volt, aki a hosszan kínzások hatására végül bevallotta, hogy szövetkezett az ördöggel. Nem kerülhette el a máglyahalált. Összességében hetven embert vádoltak meg boszorkánysággal (köztük a skót nemesség több tagját), az áldozatok valós száma azonban nem ismert. Ezen események olyan nagy hatással voltak a kortársakra, hogy egyes vélekedések szerint Shakespeare a per bizonyos részleteit felhasználta a Macbeth-ben. Az első nagy skóciai persorozatot még számos követte, és az országban 1560 és 1707 között becslések szerint mintegy 3-4 ezren haltak meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap