Portugáliától a Szentföldig – 16 meghatározó helyszín a templomos rend történetéből
2017. november 28. 15:45
Korábban
Templomosok Nyugat-Európában
Aragónia
A Pireneusok hegyeitől délre elhelyezkedő Aragónia sok szempontból a templomosok nyugat-európai tevékenységének egyik központja volt. Több nagymester is származott innen és a lovagok gyakran szolgáltak az aragón uralkodók diplomatáiként vagy gyermekeik nevelőiként. Az Ibériai-félsziget királyai pedig sokszor támaszkodtak a templomosok harctudására a mai Spanyolország nagy részét uralmuk alá hajót mórok elleni hadjárataikban. Ennek megfelelően számos templomos erőd is emelkedett a régióban, köztük például Monzón és Miravet várai.
Arville
A Franciaország közepén elhelyezkedő Arville sokáig a templomosok kiképzőközpontjaként működött. A frissen csatlakozott lovagok itt készülhettek fel a Szentföldön rájuk váró küzdelmekre. A templomosok bukását követően az épületkomplexum az ispotályosok birtokába került.
La Rochelle
A templomosok legfontosabb tengeri támaszpontja az Atlanti-óceánon La Rochelle városának kikötője volt. Egy széles körben elterjedt legenda szerint a lovagokkal történő 1307-es véres leszámolást megelőzően néhány tucat hajó – gazdagon megrakodva a templomosok kincseivel – még sikeresen el tudott menekülni IV. Fülöp francia király haragja elől.
A párizsi Temple
Napjainkban már csak egy tér neve emlékeztet az egykor Párizs közepén álló impozáns, négy tornyú erődítményre, amely a Temple nevet viselte és amelyet a 19. század során bontottak le. A második keresztes hadjárat idején épített erődben helyet kapott egy templom, számos adminisztratív épület és egy kincstár is, amelynek köszönhetően a Temple a templomosok pénzügyi központjaiként szolgált évszázadokon keresztül. Itt került sor továbbá az utolsó nagymester, Jacques de Molay és a rend többi vezetőjének letartóztatására 1307. október 13-án.
Tomar
Egy mórok felett aratott győzelmet követően került a rend birtokába Tomar erődje 1159-ben, amely egyben a templomosok portugáliai főhadiszállásává is vált. Az utolsóként felépített „templomos városban” számos, még ma is álló épület kapott helyet, így például egy kastély, illetve egy rotundával ellátott rendház is. Az innen indított támadások révén Portugália jelentősen ki tudta terjeszteni határait déli irányba.
A londoni Temple
A London szívében álló Temple Church kétségtelenül az egyik legjelentősebb templomos központ volt Nyugat-Európában. A rend angliai főhadiszállásaként szolgáló templomot 1185-ben szentelték fel II. Henrik angol király és Heraclius jeruzsálemi pátriárka jelenlétében. Az épület előtt egy szobor állít emléket a szomorú véget ért lovagrendnek: két lovag ül egy lovon – épp úgy, ahogy az a templomosok egykori pecsétjein volt látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap