Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
2020. március 26. 10:48 Czókos Gergő
Korábban
Fegyver helyett csákánnyal
A diktátorok körében szokatlan magatartást tanúsító, a nyilvánosság elől rejtőzködő Pol Pot Kambodzsájában a kivégzések a mindennapok részévé váltak. Bíróságok nem működtek, a vörös khmer káderei döntötték el, hogy ki „érdemli meg” a halált. A kivégzések leggyakoribb oka az élelemlopás volt, de halállal büntették azt is, ha valaki házasságon kívül létesített nemi kapcsolatot, vagy ha éhségre panaszkodott. A nők és a gyerekek „kihágásait” ugyanolyan keményen büntették, mint a férfiakét.
Az áldozatok mintegy felét – a lőszerkészletek kímélése miatt – csákánnyal, ásóval vagy valamilyen fémrúddal ütötték agyon. A gyerekeket gyakran úgy végezték ki, hogy fejüket az indiai fügefa törzsének vágták. A holttesteket tömegsírokban temették el az úgynevezett gyilkos mezőkön, de az is előfordult, hogy trágyaként használták fel a maradványokat. A vörös khmer katonák többségét gyerekek alkották, akiket 12 évesen (vagy még korábban) szakítottak el szüleiktől, hogy a vezetők utasításait vakon végrehajtó robotokká képezzék ki őket.
Az Angkar kiterjedt átnevelőtábor-hálózatot működtetett. A leghírhedtebb börtönben, a phnompeni középiskolából megsemmisítő központtá átalakított Tuol Slengben a rabok mintegy négyötödét a kegyvesztett vörös khmer káderek alkották.
A szadista őrök a vallatásnál gyakran használtak villanyáramot, és előfordult, hogy megették a kivégzett foglyok máját. A gyerekeket azzal az ígérettel választották el az anyjuktól, hogy biztonságos helyre viszik őket, valójában azonban rájuk is halál várt. A 14-15 ezer fogoly közül mindössze hét maradt életben, ezért a népnyelv csak úgy emlegette a Tuol Slenget, mint „a hely, ahova az emberek bemennek, de soha nem jönnek ki.”
Ágyban, párnák közt
A vietnami csapatok számos határincidenst követően 1979. január 7-én elfoglalták Phnompent, véget vetve ezzel a vörös khmerek közel 4 évig tartó ámokfutásának. A kivégzések, az éhínség és a különböző megbetegedések (vérhas, mocsárláz stb.) következtében Kambodzsa 7 milliós lakosságából mintegy 1,5-2 millióan vesztették életüket. Az országban még 1990-ben is kevesebben éltek, mint 1970-ben.
Pol Pot és emberei a dzsungelbe menekültek, ahol többek között amerikai segítséggel folytatták gerillaharcukat. A vörös khmer vezetőjét soha nem vonták felelősségre, szabad emberként abban a tudatban halt meg 1998 áprilisában, hogy – az 1871-es párizsi kommün mellett – a történelem legnagyobb forradalmának vezetője volt. Halála után a gerillák letették a fegyvert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap