Ötezer éves trónszékre bukkantak Törökországban
2015. szeptember 21. 16:49
A kelet-törökországi Malatya tartományban egy 5 ezer évesre becsült, vályogból készült szerkezetet fedeztek fel a régészek, akik szerint egy ősi trónra bukkantak. Mindezzel a hatalom szekularizálódásának, vagyis az állami rendszer születésének egyik legrégebbi bizonyítékára bukkantak, vélik a szakértők.
Korábban
Az Aslantepe település mellett megtalált építmény három vályoglépcsőből állt, a tetején pedig égetett fára bukkantak. „Ezek a megégett fadarabok minden bizonnyal egy szék vagy egy trónus maradványai” – számolt be a Discovery Newsnak Marcella Frangipane, a római La Sapienza Egyetem kutatója, a törökországi feltárás vezetője.
A szakértő már évek óta a helyszínen dolgozik kollégáival, akiknek az a fő céljuk, hogy az aslantepei ősi, i. e. 3350-3100 körülire becsült komplexumot teljes egészében feltárják. „Itt található az első bizonyíték a világon egy valódi királyi palotára, amely rendkívül jó állapotban megmaradt, falai még most is két méter magasan állnak” – magyarázta Frangipane.
A hatalmas épületben eddig elkülönítettek már két templomot, tucatnyi tároló helyiséget, különböző építményeket, valamint egy nagy bejárati folyosót. A falak a legtöbb helyen vörös és fekete motívumokkal, valamint lenyűgöző geometrikus mintákkal vannak kidíszítve. „Az elmúlt két ásatási szezonban találtunk egy hatalmas udvart, amely a bejáratnál kezdődő folyosóról volt elérhető. Egy monumentális épület állhatott itt” – így a régész.
A különböző épületek között a kutatók egy agyagból készült szerkezetet is találtak, amely egy kisebb helyiségben állt egykoron, amely az udvarra nyílt. Frangipane szerint az uralkodó ebben a trónteremben foglalhatott helyet, amikor a nagy udvaron elhelyezkedő nép fiai kihallgatást kértek tőle. A valószínűsíthető trónnal szemben a régészek találtak két, agyagból készült építményt, amely az emberek számára készülhetett, hogy ott álljanak meg, amikor a király elé lépnek.
„Az udvar és maga az épület nem egy templomkomplexusra emlékeztetett minket, sokkal inkább egy palota szíveként jelent meg. Úgy véljük, nem rituális szertartások színhelye volt az udvar, hanem az uralkodó és az állam hatalmának egyik reprezentációs színtere lehetett, ahol ceremoniális aktusokra kerülhetett sor” – magyarázta Frangipane.
Megjegyezte, a hatalomgyakorláson belüli változás első bizonyítékainak maradványaival állnak szemben, a szakrálist folyamatosan felváltotta a világi vezetés. A vallási ceremóniák a templomra korlátozódtak, míg a trónszék körül a világi hatalom koncentrálódott. „Az állam szabályozó rendszere ekkor már tetten érhető volt” – tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.