Öt vakmerő rabszolgaszökés
2015. november 12. 08:30
Korábban
Aki konföderációs hajóskapitánynak álcázta magát
Robert Smalls hihetetlen története 1862-ben kezdődött. A férfi ekkoriban a dél-karolinai Charlestonban kormányosként dolgozott a konföderációs sereghez tartozó gőzhajó, a CSS Planter fedélzetén. Amikor a legénység fehér tagjai 1862. május 13-án éjszaka engedély nélkül elhagyták a hajó fedélzetét, Smalls és társai akcióba lendültek. Miután átvették a hajó irányítását, felvették a családjukat, majd a kapitány kabátját és kalapját viselő Smallsszal az élen behajóztak a charlestoni öbölbe. Smalls a hajót és a kikötőt is nagyon jól ismerte, így tudta, hogy milyen jelzésekre van szükség ahhoz, hogy a hajót továbbengedjék. Amikor a gőzös már kívül került a konföderációs ágyúk hatótávolságán, nagyobb sebességre kapcsolt, hogy minél előbb elérje az uniós csapatokat. A fehér zászló alatt hajózó szökevények vidáman adták meg magukat az első uniós hajónak, amely keresztezte az útjukat.
Smallst és társaikat hősökként üdvözölték északon, történetüket pedig sokan korábban hangoztatott állításuk alátámasztására használták fel, miszerint a feketék is lehetnek ugyanolyan jó katonák, mint a fehérek. Smalls később további 5 ezer katonát toborzott az uniós hadseregnek, és nem sokkal később az uniós hajóvá átalakított Planter kapitánya lett. A háború után visszatért Dél-Karolinába, megvette egykori ura házát, és többször is beválasztották az Egyesült Államok képviselőházába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.