Őseink már több mint 30 ezer éve is kerülték a vérfertőzést
2017. október 9. 09:32 MTI, Múlt-kor
Már bő 30 ezer éve is szándékosan kerülte a vérfertőzést az európai modern ősember. Mivel egyes csoportjai alig több mint két tucat emberből álltak, a belterjesség megakadályozása érdekében intenzíven ápolták a kapcsolatot más családokkal - írja a Science című tudományos lap.
Korábban
Martin Sikora, a koppenhágai Dán Természettudományi Egyetem kutatója és munkatársai négy anatómiailag modern ember genomját vizsgálták, akik 34 600-33 600 éve a mai Oroszország európai részén éltek. Szungir késő őskőkori régészeti lelőhelyen 1955-ben találták meg egy felnőtt férfi sírját, emellett két, 9-13 évesen elhunyt fiú kettős sírját is felfedezték. Mellettük a sírban egy vörös krétával megfestett, valószínűleg talizmánként szolgáló férfi combcsont feküdt - mondta el Philip Nigst, a Cambridge-i Egyetem kutatója.
A négy ember DNS-e semmi nyomát nem mutatta vérfertőzésnek. Egyikük sem állt a másikkal közelebb rokonságban a másodunokatestvéri szintnél. A combcsont egy olyan egyéné volt, aki a fiúk dédnagyapja lehetett. Jóval kisebb mértékben álltak egymással rokonságban, mint ahogy egy akkori, alig több mint 25 fős kis csoportról ez feltételezhető lenne. "Ez azt jelenti, hogy a kora őskőkorban élt emberek megértették a vérfertőzés jelentőségét" - fejtették ki a kutatók.
Az örökítőanyagokból származó adatok alapján elmondható, hogy az ősemberek tudatosan kerülték a belterjességet. A kisebb családcsoportok valószínűleg nagyobb hálózatban kapcsolódtak össze, ami megkönnyítette az egymás közti cserélődést a genetikai sokszínűség megőrzése érdekében - fejtette ki Sikora. Így a csoport kis mérete ellenére megelőzték a vérfertőzést.
Ez a családpolitika lehet az egyik oka, miért maradt életben a modern ember és a neandervölgyi miért nem. Az egyik utolsó, a közép-ázsiai Altaj-hegységben élt neandervölgyi populáció ugyanis a vérfertőzés jeleit mutatta. Az egyik egyed szülei például féltestvérek voltak. A mai Horvátországban lévő Vindija-barlangban talált neandervölgyi leletek új vizsgálata azonban kimutatta, hogy az ilyen extrém vérfertőzés nem fordult elő minden neandervölgyi csoportban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap