Oroszországban leltek rá az amerikai őslakosok legkorábbi rokonára
2020. május 25. 16:41 Múlt-kor
Egy nemrégiben közzétett tanulmány szerint a jelenleg ismert legrégebbi kapocs az amerikai őslakosok és kelet-ázsiai elődeik között egy 14 ezer esztendős fog, amely a ma Amerikában élő őslakosok közeli rokonától származott. A fogat az egykoron Ázsiát és Amerikát összekötő földszorostól több ezer kilométerre nyugatra, Dél-Oroszországban találták meg.
Korábban
A tanulmány szerint az észak-amerikai őslakosok szibériai ősei sokkal nagyobb területen éltek Eurázsiában és sokkal mobilabbak is voltak, mint azt korábban gondolták. A fenti megállapítás megerősíti azt a feltételezést, miszerint az amerikai őslakosok elődei elszigetelődtek ázsiai őseiktől a Beringiának (vagy: Bering-földhíd) nevezett, egykoron Ázsiát és Észak-Amerikát összekötő földszoroson.
Az emberek kb. 20 ezer évvel ezelőtt léptek erre a földszorosra Szibéria legkeletibb csücskéről, de hogy előtte hol éltek és merre vándoroltak, az sokáig nyitott kérdés maradt.
A Cell tudományos magazinban egy nemrégiben megjelent új tanulmány az amerikai őslakosok legkorábbi és egyben a legközelebbi genetikai ősével rukkolt elő. Ez az ős sokkal messzebb élt Beringiától, mint korábban feltételezték, nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, Johannes Krause paleogenetikus, a németországi Max Planck Társaság tudósa.
Az 1970-es években orosz régészek a Szovjetunió közép-ázsiai területének déli részén, a Bajkál-tó déli partja és a mongol határ között fekvő Uszty-Kjahta nevezetű lelőhely feltárásán dolgoztak. A régészeti ásatások során több ezer kő és csontszerszám mellett egy emberi fogdarab is előkerült a föld alól.
A fog évtizedekig egy fiókban pihent, amikor is Szvetlana Snajder, az Orosz Tudományos Akadémia munkatársa fel nem hívta rá a Max Planck Társaság DNS-szakértőinek a figyelmét. Krause kezdetben igen szkeptikus volt, és nem hitte, hogy a fogdarab ép DNS-t tartalmazhat. A szibériai hideg és száraz környezet azonban jól konzerválja a DNS-t, így a tudós csapatnak szerencséje volt, sikerült szekvenálniuk a fog tulajdonosának genomját.
A szénizotópos analízis során pedig az is kiderült, hogy a fogmaradvány körülbelül 14 ezer éves lehet. A genom elemzése során az is megállapításra került, hogy a fog egykoron egy férfié volt, aki eurázsiai és kelet-ázsiai felmenőkkel rendelkezett, csakúgy, mint a modern amerikai őslakosok. A fog egykori gazdája a kutatók szerint az amerikai őslakosok legkorábbi ismert közeli rokona, aki Amerikán kívül tengette mindennapjait.
A férfi nagyjából 4500 kilométerre élt Beringiától és majd 3200 kilométerre attól a körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt Északkelet-Szibériában élő nőtől, akinek genomja kétharmad részben megegyezik a ma élő amerikai őslakosokéval. Ez Krause szerint arra utal, hogy az a populáció, amelyből az amerikai őslakosok eredeztethetőek, igen nagy területen megtalálható volt Eurázsia északkeleti részén.
Ezek a hatalmas távolságok arra utalnak, hogy az a népcsoport, amelyből az amerikai őslakosok közvetlenül eredeztethetik magukat, Beringiában és nem Szibériában izolálódott genetikailag, ahol egyébként évezredekig vándoroltak. A Bajkál-tó partvidékén ma élő népességnek genetikailag nem sok köze van a régebbi populációhoz, amely Északkelet-Ázsiából érkező bevándorlókkal cserélődött ki, úgy 10 ezer évvel ezelőtt.
A Bajkál-tó körüli népesség a tanulmány szerint folytatta a vándorlást és több ezer éven keresztül más és más populációkkal érintkezett. Kettőt közülük kb. 4200 évvel ezelőtt egymás mellé temettek. A maradványokból kimutatták a fekete halálért felelős Yersinia pestis baktérium genetikai lenyomatát, amelyet korábban csupán sokkal nyugatabbra mutattak eddig ki, mégpedig olyan emberek maradványaiból, akiknek genetikai kapcsolata volt az eurázsiai szteppék népeivel.
Krause szerint a Yersinia pestis baktérium a Baltikumtól a Bajkál-tóig kevesebb, mint száz év leforgása alatt jutott el, ami igazán meglepő, gyorsasága a mostani COVID-19-es vírus terjedési sebességével mérhető, aminek ugyan csak három hónap kellett, hogy eljusson a földgolyó minden pontjára, de a bronzkori viszonyokat figyelembe véve, ahol a mai globalizált világunk még csak nyomokban volt jelen, a Yersinia pestis figyelemre méltó teljesítményt nyújtott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.