Nézzen be Mussolini titkos bunkerébe!
2014. október 28. 13:19
Október 31-étől immáron a nagyközönség is birtokba veheti Benito Mussolini egykori óvóhelyét, 74 évvel azután, hogy a fasiszta olasz miniszterelnök elrendelte a saját és családja testi épségét védő, földalatti termekből álló titkos bunkerhálózatának kiépítését.
Korábban
A Róma városközpontjában fekvő Villa Torlonia parkját már az 1970-es évek vége óta közparkként használhatják a rómaiak. Mussolini 1922 és 1943 között, azaz uralma nagy részében lakott az ott található épületben. A villa területén teniszpályát alakítottak ki és volt egy filmek vetítésére alkalmas terem is, a világháború idején pedig óvóhelyet kezdtek építeni az épület alagsorában. A neoklasszicista stílusban épült villa ma már múzeum, ahol a látogatók testközelből szemlélhetik meg, hogyan élt a fasiszta Olaszország teljhatalmú ura.
A szövetségesek légitámadásaitól tartó Mussolini a Villa Torlonia borospincéjét alakíttatta át titkos bunkerré. "Mivel Hitlernek is volt, természetesen Mussolini is akart magának. Bár mindig is a bunkerek ellen foglalt állás - legalábbis ezt állította" - fejtette ki Laura Lombardi, a Rome Underground történésze. "Mindig azt mondta: 'Megvárom az erkélyemen, míg a bombák ideérnek', holott tudjuk, hogy Albániában amint észlelte a légitámadásokat, azonnal óvóhelyet keresett magának" - tette hozzá.
Mussolini később két további óvóhely kialakításáról döntött, de azokat 1943-as letartóztatása, majd bukása miatt nem sikerült befejezni. A harmadik, 6,5 méter mélyen levő bunkert több helyen 4 méter vastag betonfal védte, így ez - ha elkészült volna - szakértők szerint a legmasszívabb olyan óvóhely lett volna Olaszországban, amely egyetlen család tagjainak testi épségét védi.
A borospincéből átalakított bunker október 31-étől látogatható, egy napon a másik kettő, 2006-ban egyszer átmenetileg megnyíló óvóhellyel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.