Nem hivalkodott vagyonával, 86 évesen halt meg Al Capone utódja, a „valódi keresztapa”
2021. április 27. 16:56 Múlt-kor
Korábban
A „valódi keresztapa” öröksége
Habár Accardo elviekben az 1950-es évek végén visszavonult a chicagói szervezet vezetésétől, tanácsadóként (consigliere) továbbra is volt beleszólása a dolgok menetébe. A hatalomról való tényleges lemondás helyett inkább csak távolabb lépett tőle, és „nyugdíjasként” nekiállt kiélvezni karrierje gyümölcseit.
Egyik lányának extravagáns esküvőt tartott, hosszú európai nyaralásra vitte feleségét, és új hobbit talált a mélytengeri horgászatban. Egy hatalmas, több száz kilós tonhallal készült fényképe nyomán a sajtó később „Big Tuna” (Nagy Tonhal) néven emlegette.
Más maffiózókhoz hasonlóan azonban Accardo sem kerülte el teljesen a hatóságok figyelmét, és sokat volt kénytelen bíróságra is járni. A számos, különböző bűnügyekben ellene felhozott vád ellenére azonban mindössze egyetlen napot töltött letartóztatásban, amikor kihallgatásra gyűjtötték be egy szerencsejátékkal kapcsolatos ügyben.
A letöltendő börtönbüntetéshez az 1960-as évek végén került a legközelebb: habár megfogadta, hogy nem követi el azokat a hibákat, amelyeket elődje, mégis bűnösnek találták adóelkerülésben. Az ítélet ellen azonban végül sikeresen fellebbezett, és perújrafelvételt követően végül felmentették.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
Accardo gondjai azonban ezzel sem értek véget. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Chicagói Galeri új vezetőjével, Sam Giancanával számos probléma van. Habár a tapasztalt előd arra figyelmeztette, hogy ne keltsen feltűnést, Giancana személyisége Caponééhoz volt hasonló: vágyott a figyelemre, és imádott a rivaldafényben lenni.
Giancana vezetése alatt a szervezet egyre rosszabb helyzetbe került, és a vezér 1965-ben börtönbe is került. Habár már egy év után újra szabadlábon volt, Giancana a biztonság kedvéért Mexikóba távozott, hogy nehezebben idézhessék újra bíróság elé. Azonban önkéntes száműzetése során sem volt képes visszafogni életmódját, amivel felkeltette a mexikói hatóságok figyelmét is.
1974-ben Giancanát letartóztatták, és kiadták az Egyesült Államoknak. Nagy bánatára be is idézték tanúként egy maffiaügyben, a meghallgatást azonban már nem érte meg – a meghallgatása előtti estén valaki a pincén keresztül bemászott a Chicago Oak Park nevű külvárosában található otthonába, és egy .22-es kaliberű fegyverből hét lövést adott le a maffiavezér fejére és nyakára.
Bár sosem nyert megerősítést az az elmélet, hogy Tony Accardo rendelte el Giancana megölését, a legtöbb szakértő szerint aligha lehetett rajta kívül másnak elegendő hatalma erre – ha nem is ő rendelte el, a legkevesebb, hogy jóvá kellett hagynia. Mindazonáltal akárhányszor idézték be tanúként az elkövetkező évtizedek során különféle maffiaügyekben, Accardo kitartott amellett, hogy ő csupán egy egyszerű sörkereskedő.
„Nem irányítok én senkit” – mondta egy alkalommal, „sosem voltam főnök.” Ugyan tudták jól a hatóságok, hogy nem törvényes úton gazdagodott meg – és több vonalon is folytattak ellene nyomozásokat az évtizedek során –, sosem tudtak egyetlen bűncselekményt sem végérvényesen rábizonyítani.
Tony Accardo 1992. május 22-én halt meg szívelégtelenség és akut légzési elégtelenség következtében. 86 éves volt – rendkívüli teljesítmény egy olyan személytől, aki élete nagy részét ennyire veszélyes közegben töltötte.
A Chicago Crime Commission (Chicagói Bűnügyi Bizottság) nevű civil szervezet szerint hosszú életét annak is köszönhette, hogy konokul távol tartotta a chicagói olasz bűnszervezetet a drogkereskedelemtől – ez az üzletág ugyanis bomlasztó és züllesztő hatással volt számos más bűnszervezetre országszerte.
„Az ő halála jelenti a Capone-éra végét” – írta a szervezet akkoriban kiadott jelentésében. „Nem maradt már senki más.”
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 6. A trianoni békediktátum és következményei](/iI3Es/label/.cut-640x400/797.jpg)
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap