Nem csak a bűnözők rejtőztek el az ókori Róma katakombáiban
2022. július 29. 08:43 Múlt-kor
Korábban
Apagyilkosság és házasságtörés
A bűnözés – természetéből fakadóan – nem szorítkozott kizárólag az alacsonyabb sorból származókra. A csalás és a hamisítás szintén mindennapos jelenségnek számított az ókori Rómában.
A hamisított áruk, pénzek, ékszerek, az uzsorakamat ugyanúgy a mindennapokhoz tartozott, akárcsak ma.
Tengeri ütközet a római korban Heinrich Leutemann 1866-os illusztrációján
A kereskedők persze sokkal dörzsöltebbek voltak a piti utcai bűnözőknél, mindent előre megterveztek, a jobb érdekérvényesítés érdekében (valamint azért, hogy bajba jutott társaikon anyagilag is segítsenek) pedig a mai szakszervezetekre hajazó csoportokba, ún. collegiákba szerveződtek.
A középosztály tagjaitól éppúgy nem volt idegen a bűnözés fogalma, mint a hatalom csúcsán állóktól. A legsúlyosabb bűn, amit egy római el tudott követni, a hazaárulás (perduellio) volt, ezt halállal büntették. (A hazaárulót egy fához kötözték, és ott halálra ütlegelték.)
A XII táblás törvény szerint a perduellio körébe tartozott az ellenség felbujtása Róma megtámadására, illetve római polgár kiszolgáltatása az ellenségnek, ám valószínű, hogy e bűncselekmény alkalmazási köre egyéb cselekedetekre is kiterjedt.
Udvari jelenet egy, a Kr. e. 1. századból való freskón
Továbbá léteztek olyan bűncselekmények, amelyek bár a társadalom egészében jelen voltak, elsősorban a patríciusokat jellemezték: ilyen volt a patricidium (apagyilkosság), amely a családfő meggyilkolását jelentette, illetve a házasságtörés, amely azért volt különösen veszélyes, mert az öröklés rendjét ásta alá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.