Nácivadászok: Eichmann helyettese négy éve meghalt Szíriában
2014. december 1. 12:36 MTI
A Simon Wiesenthal Központ bejelentette, hogy Alois Brunner SS-Hauptsturmführert, Adolf Eichmann helyettesét már négy éve eltemették Szíriában - írta a ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja hétfőn.
Korábban
Az egyik legkeresettebb náci 98 évesen halt meg Damaszkuszban, ahol az ötvenes évek óta élt Dr. Georg Fischer álnéven Háfez Asszad néhai, majd fia, Bassár el-Aszad jelenlegi elnök vendégszeretetét élvezve.
A nácik felkutatásával foglalkozó intézet egy Szíriában és a Közel-Keleten tevékenykedő német titkos ügynök információja alapján törölte a körözött nácik listájáról a 128 500 zsidó megöléséért felelős Brunnert. Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetője twitter üzenetében sajnálatát fejezte ki, hogy nem sikerült bíróság elé állítani Brunnert háborús bűneiért.
Brunner 1912-ben az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Nádkúton, a mai ausztriai Rohrbrunnban született, és 1931-ben lépett be a náci pártba. Az ausztriai zsidó kivándorlást irányította, majd a vichyi Franciaországban, Görögországban és Szlovákiában intézte a zsidók haláltáborokba deportálását. Az izraeli külföldi hírszerző szervezet, a Moszad 1961-ben és 1980-ban is merényletet követett el ellene, de az akciókban csak egyik szemét és bal kezének ujjait vesztette el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.