Múzeumot kap Albert Einstein hagyatéka Izraelben
2022. október 25. 14:07 MTI
Múzeumot emelnek a Jeruzsálemi Héber Egyetem területén Albert Einstein hagyatékának elhelyezésére – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Albert Einstein előadást tart a kaliforniai Mount Wilson Observatoryban 1931-ben
Korábban
Az egyetem alapító atyja
Az egyetem givat-rami kampuszán fogják létrehozni az új jeruzsálemi kulturális intézményt, amelyre a kormány hatmillió dollárt (több mint két és fél milliárd forintot) ígért, az egyetem pedig ennek a kétszeresét gyűjti össze adományozóktól.
Einstein az egyetem egyik alapító atyja volt és az intézmény máshol élő kormányzója. Minden idők egyik legjelentősebb elméleti fizikusa 1955-ben, 76 éves korában hunyt el Amerikában.
Hagyatékát, amely Roni Grosz kurátor szerint 85 ezer darabból áll, Einstein a Jeruzsálemi Héber Egyetemre testálta. Ez jelenleg a világ legnagyobb Einstein-gyűjteménye.
A leendő, a nagyközönség számára online is elérhető múzeum nemcsak otthont nyújt majd a teljes Einstein-archívumnak, hanem „innovatív tere lesz a tudományos és technológiai oktatásnak” is az egyetem közlése szerint.
„Az új intézmény a legkorszerűbb kiállítási technikákkal, tudományos bemutatókkal és eredeti dokumentumokkal fogja ábrázolni Einstein hozzájárulását a tudományhoz, felfedezéseinek hatását mai életünkre, közéleti tevékenységét és élete kulcsfontosságú történelmi pillanatait” – hangsúlyozták.
A létesítményben bemutatják azt is, hogy Einstein személye „milyen mélyen összefonódott a zsidó nép sorsával, Izrael állammal és a jeruzsálemi egyetemmel”.
A múzeumban rekonstruálják a tudós könyvtárát és irodáját, ahol eredeti dokumentumokkal is találkozhatnak az érdeklődők.
Einstein relativitáselmélete forradalmasította a fizikát, a tudós emellett jelentősen hozzájárult a kvantummechanika elméletéhez, és munkásságáért 1921-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.