Muszlimból katolikus, merénylőből II. János Pál csodálója lett Mehmet Ali Ağca
2022. május 13. 14:50 Múlt-kor
„Ezer köszönet a szentnek. Sokáig éljen Jézus Krisztus!” – suttogta 2014. december 17-én II. János Pál pápa sírjánál egy középkorú török férfi, miközben egy virágcsokrot helyezett el a néhány hónappal korábban szentté avatott egyházfő végső nyughelyén.
Sok vért vesztett, de túlélte a merényletet II. János Pál pápa
Korábban
Bár az őszhajú látogató látszólag nem sokban különbözött a Szent Péter-bazilikában található sírhelyt aznap felkereső több ezer turistától, valójában nagyon is kilógott a sorból. Ő volt az egyetlen, aki korábban megkísérelte meggyilkolni II. János Pált.
Mehmet Ali Ağca 1981. május 13-án 17 óra 17 perckor lőtt rá a katolikus egyházfőre, aki éppen audienciát tartott a Szent Péter téren összegyűlt több ezer hívő előtt.
A merénylő 9 mm-es Browningjának négy golyója a pápát találta el, további kettő pedig megsebesített két turistát.
A vatikáni biztonsági szolgálat vezetője több hívő – többek között egy apáca – segítségével azonnal elfogta Ağcát, míg az egyházfőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Bár vérállománya közel háromnegyedét elveszítette, a többórás műtét sikeresnek bizonyult. Ağcát 1981 júliusában életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek.
Bár a merénylet háttere máig homályos, a szakértők szerint könnyen elképzelhető, hogy – Ağca vallomásának megfelelően – a KGB és a bolgár titkosszolgálat is érintett volt az ügyben.
II. János Pál ugyanis nem rejtette véka alá antikommunizmusát, ez pedig nem sokkal a pápa hazájában, Lengyelországban történt viharos események után, a hidegháborús feszültségek ismételt fellángolásának időszakában elegendő indokot jelenthetett a népszerű egyházfő félreállítására.
Akárhogyan is történt, a pápa már rögtön a merénylet után megbocsátott Ağcának, akit 1983-ban cellájában is meglátogatott. A muszlim merénylő még börtönévei alatt áttért a katolikus hitre.
2000-ben II. János Pál közbenjárására amnesztiával szabadult, ám hazájában, Törökországban egy korábbi gyilkosság miatt ismét leültették. 2010-ben, immár új emberként szabadult véglegesen börtönéből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap