Móra Ferenc talált rá a legnagyobb hun aranykincsleletre
2015. október 15. 14:25 MTI
A Móra Ferenc Múzeum aranykincseit bemutató állandó kiállítás nyílik Minden, ami arany címmel a szegedi Kultúrpalotában szombaton, a Múzeumok Őszi Éjszakáján. A gyűjtemény legjelentősebb eleme a nagyszéksósi aranykincs, amely az eddig feltárt legnagyobb hun aranykincslelet.
Korábban
Lajkó Orsolya régész a tárlat anyagát bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a múzeum gyűjteményében található aranytárgyakat egyben még soha nem láthatta a nagyközönség. A kiállítás kiváló lehetőséget teremet az érdeklődőknek arra, hogy végigkövessék, a bronzkortól napjainkig az egyes időszakokban melyek voltak azok a különleges presztízsű tárgyak, amelyeket aranyból készítettek - közölte a szakember.
A gyűjtemény legjelentősebb eleme a nagyszéksósi aranykincs. A felbecsülhetetlen értékű lelet 1926-ban Bálint Mátyás gazda – az akkor Szegedhez tartozó, a mai Röszke külterületén fekvő – Nagyszéksós-pusztán található szőlőjéből került elő. Az aranykincslelet darabjait Móra Ferenc, a szegedi múzeum akkori igazgatója vezetésével tárták fel. A legenda szerint már korábban is találtak a környéken hasonló aranyakat, melyeket – nem tudván, hogy aranyról van szó – a gyerekek egymás között cserélgették sütőtökre, almára. Mint később kiderült: az aranyak az eddigi legnagyobb hun aranykincslelet darabjai voltak, melyekből körülbelül 150 tárgyat, összesen több mint egy kilogramm súlyú aranyat mind a mai napig a Móra Ferenc Múzeum őriz.
Igazi érdekesség a bemutatott római kori leletek egyike is, egy nyaklánc, melyet a horvátországi Sziszak (Sisak) váránál találtak, és ajándékozás útján került a múzeumban. Az ékszert két vagy három az első, második században készült, eredetileg különálló láncból állíthatták össze - tudatta Lajkó Orsolya.
A kiállításon a régészeti aranyleletek mellett bemutatják Károly Róbert, Nagy Lajos és Mátyás király aranypénzeit, emlékérmeket és emlékpénzeket is. A tárlaton két különleges tárgyat is megtekinthetnek a látogatók: Tömörkény István aranytollát, valamint azt az egyedi arany nyakkendőtűt, melybe beletekintve Kossuth Lajos arcképe látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.