Mindössze egy magyar munka érkezett a Margit híd építésének pályázatára
2024. április 30. 09:50 Múlt-kor
Korábban
Taroltak a franciák
A híd megépítésére pályázatot írtak ki, amelyre 43 pályamunka érkezett, amelyek közül 23-at találtak elfogadhatónak az ítészek. A pályázók között a németek és franciák voltak a legtöbben; a megadott határidőre mindössze egy magyar pályázat érkezett be.
Ernest Goüin
A pályázatot Ernest Goüin francia mérnök-vállalkozó nyerte meg. Goüin tervein azonban módosítani kellett, mivel a francia öt nyílású hidat tervezett.
Goüin ugyanis a Margit-szigetet kétoldalt határoló Duna-ágak szélességét a korábbi Duna-szabályozás tervei alapján 100 (pesti) és 150 öl (budai) szélességűnek vette.
A folyószabályozás miatt azonban az ágak egyforma, 125-125 öl szélességűek lettek. A terveket ezért muszáj volt megváltoztatni, a Margit-hidat ezért nem öt, hanem hatnyílású hídként készítette el a francia kivitelező cég, a Société de Construction de Batignolles.
A hídépítő vállalat a pillérek homlokzatait díszítő szobrok elkészítésére Adolphe Thabard párizsi szobrászművészt kérte fel, így a korabeli Margit híd külleméről és díszítéséről csak úgy sugárzott a historizáló francia stílus és a könnyed elegancia.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.