Minden magyart a rokonának tartott Tony Curtis, Hollywood hercege
2020. szeptember 29. 10:08 MTI
Már tíz éve annak, hogy Tony Crutis 85 évesen elhunyt. A sztárra a mai napig is mindenki úgy emlékszik, aki büszke volt magyar származására.
Korábban
Tony Curtis (születési nevén Schwartz Bernát) 1925. június 3-án született New Yorkban. Apja, Schwartz Manó (Emanuel Schwartz) és édesanyja, Klein Ilona (Helen Schwartz) Mátészalkáról emigráltak New Yorkba.
A jó kiállású sztár tehetségét először A siker édes illata című 1957-ben készült drámában csillogtatta meg. Ebből az időszakból valók olyan emlékezetes filmjei, mint a Van, aki forrón szereti című vígjáték, amelyben Marilyn Monroe-val és Jack Lemmonnal játszott, A megbilincseltek, amelyért 1959-ben Oscar-díjra jelölték vagy a Spartacus. Ezekben az években nyerte el kétszer is a legkedveltebb férfi filmsztár kategóriában a Golden Globe-díjak között adományozott Henrietta-díjat.
Híres filmszerepei között emlegették a Houdinit, a Trapézt, A bostoni fojtogatót vagy Az utolsó filmcézárt. Curtis több mint 140 produkcióban szerepelt a kalandfilmektől a romantikus vígjátékokon át a drámákig.
Magyar hangját számos alkalommal a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész Sztankay István adta, aki Curtis filmjeinek mintegy 70 százalékát szinkronizálta. A legnagyobb népszerűségnek ezek közül talán a Minden lében két kanál (The Persuaders) című angol televíziós krimivígjáték-sorozat örvendett, amely 1971-1972-ben készült.
A 2014-ben elhunyt Sztankay kétszer személyesen is találkozott Curtisszel, először 2003 októberében, majd hat évvel később is, amikor mindketten részt vettek a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tartott sajtótájékoztatón.
Tony Curtis többször is járt Magyarországon, egy ízben Mátészalkára is ellátogatott, büszke volt származására. A filmsztárt 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki. 2008-ban azzal keltett feltűnést, hogy elvállalta a Magyar Turizmus Zrt. hazánkat népszerűsítő, az amerikai piacra szánt reklámfilmjeinek főszerepét. Utoljára 2009 áprilisában járt Magyarországon, amikor a könyvfesztiválon bemutatta Hollywood hercege című önéletrajzát és festményeit.
Curtis 1998-ban életre hívta az Emmanuel Alapítványt, melynek tiszteletbeli elnöke lett. Ez a szervezet magyarországi zsinagógák és zsidó temetők helyreállítását és megőrzését tűzte ki céljául.
"Tony egyszer azt mondta, hogy minden magyar a rokona, hiszen ő is magyar. Csodálatra méltó, amikor valaki, ha elérte a legnagyobb hírnevet, még mindig örömmel gondol gyökereire" - írta levelében Réthelyi Miklós, az egykori nemzeti erőforrás miniszter, melyet Tony Curtis lánya, Jamie Lee Curtis kapott meg apja temetésén.
A színészlegendát utolsó útjára három magyar emléktárgy is elkísérte: egy a Dohány utcai zsinagógából, egy édesapja szabószerszámai közül és a magyar kormánykitüntetése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.