Minden korábbinál régebbi cirill betűs szöveget találhattak
2023. május 22. 11:20 Múlt-kor
Egy romos bulgáriai erődben, egy ólomlapra vésve találták meg az 1100 éves feliratot, amely az eddig fellelt legrégebbi cirill betűs nyelvemlék lehet.
Korábban
„A szöveget egy ólomlapra írták, amelyet aztán a mellkason hordtak, hogy az megóvja a viselőjét a bajtól és a gonosz befolyásától” – mondta el Ivajlo Kanev, a bolgár Nemzeti Múzeum régésze, a görög-bolgár határon álló erődben folyó ásatás vezetője.
A felirat két nevet említ meg, akik közbenjárásért könyörögnek: Pavelt és Dimitart.
„Nem ismert, hogy ki volt ez a két ember, de Dimitar valószínűleg az erőd őrségének tagja volt, Pavel pedig az ő rokona” – mondta Kanev.
A felirat I. (Nagy) Simeon cár idejéből származik, aki 893 és 927 között uralkodott a Bolgár Birodalom felett. Uralma alatt a birodalom kiterjesztette határait, és több hadjáratot is indított a Bizánci Birodalom ellen.
A cirill írás a középkor során fejlődött ki; a betűk írásmódja és az ólomlap erődön belüli helyzete alapján a most talált lelet valószínűleg a bolgár helyőrséggel került az erődbe 916 és 927 között.
Az eddig ismert legkorábbi cirill betűs szöveg 921-ből származik, így a most talált felirat mindenképp az egyik legrégebbi ilyen nyelvemlék.
Egy, a feltárásban részt nem vevő kutató elismerte a lelet fontosságát, de óvatosságra intett.
Javor Miltenov, a Bolgár Tudományos Akadémia Bolgár Nyelvi Intézetének kutatója szerint „ez egy nagyon érdekes lelet, és joggal ébreszt érdeklődést. Látnunk kell a felirat teljes leírását, illetve régészeti kontextusát is, mielőtt bizonyosságot nyerhetünk a koráról.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap