Miért rajzolnak ma hamuból keresztet a katolikusok homlokára?
2016. február 10. 10:30 MTI
Hamvazószerda, a farsang és a húsvét közötti választónap, a keresztény vallásban a húsvét előtti nagyböjt kezdete, az idén február 10-re esik. Hamvazószerdát böjtfogó szerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik.
Korábban
A nagyböjt, a negyvennapos vezeklő és böjti időszak megemlékezés Jézus böjtölésének, illetve kínszenvedésének időszakáról, az ünnep latin neve quadragesima (negyvenedik). Hamvazószerdán az egyház a híveket az élet mulandóságára emlékezteti, és bűnbánatra szólítja fel őket. A bűnbánati felkészülés a 7. századtól vált szokássá. E napon a mezítlábas, zsákruhába öltözött bűnösöket a püspök a templomba vezette. A bűnbánati zsoltárok elimádkozása után fejükre hamut hintett, és kiutasította őket a templomból, miként Isten is kiűzte az első emberpárt a Paradicsomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt belépniük a templomba. Az 1091-ben Beneventóban tartott zsinaton II. Orbán pápa a bűnbánat látható jeleként elrendelte a hívek számára a hamvazkodást.
Kezdetben a férfiak fejére hamut szórtak, a nőknek csak a homlokára rajzoltak hamuból keresztet; ma mindkét nem számára az utóbbiból áll a szertartás. A pap a mise után megszenteli az előző évi szentelt barka hamuját, és keresztet rajzol vele a hívek homlokára, miközben ezt mondja: "Emlékezzél, ember, hogy porból lettél és porrá leszel" (Memento homo, quia pulvis es, in pulverem revertis). A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mert a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmeztet, de mivel régen mosószer és szappan alapanyaga is volt, ezért egyszerre jelképe a gyásznak és a tisztaságnak.
Hamvazószerdát böjtfogó szerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik. A II. vatikáni zsinat óta - a nagypéntekkel együtt - szigorú böjti nap a katolikus hívek számára, azaz ekkor csak háromszor szabad enni, és csak egyszer szabad jóllakni. A negyvennapi böjtnek is nevezett nagyböjt hamvazószerdán kezdődik, és nagyszombat délig tart, de az egyház tanítása szerint pusztán a testi böjt nem elég, az önmegtartóztatást más tekintetben is gyakorolni kell.
A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje. Előfordult, hogy a templomból hazatérők összedörzsölték homlokukat az otthon maradottakéval, hogy a fejfájás őket is elkerülje. A hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közti három nap neve "semmihét", "csonkahét" volt. Egyes helyeken a hamvazószerda utáni csütörtököt nevezték "kövércsütörtöknek" vagy "zabálócsütörtöknek", mert e napon ismét szabad volt húst enni, hogy elfogyasszák a farsangi maradékot. Hazánkban évek óta ezen a napon rendezik a Torkos csütörtök akciót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.