Meseszerű utat járt be az árvaháztól a divatvilág csúcsáig Coco Chanel
2021. január 10. 08:37 Tóth Judit
Korábban
A nácik kémje
A francia Védelmi Minisztérium levéltárának néhány éve nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint a megszállás idején a németek Westminster fedőnéven, saját ügynökszámmal tartották nyilván Coco Chanelt. Hal Vaughan amerikai író ezt egyértelmű bizonyítéknak tekinti, és azt állítja, hogy a divattervező a nácik beszervezett kémje volt.
Az Egy ágyban az ellenséggel − Coco Chanel titkos háborúja című könyvében kifejti, hogy 1943-ban Chanel azért utazott Madridba, hogy régi barátságukat kihasználva Churchillnél puhatolózzon, ám mivel a brit miniszterelnök épp egy súlyos tüdőgyulladás miatt gyengélkedett, a terv meghiúsult.
[galeria_kep_30613]
Vaughan azt is állítja, hogy Coco a neveltetéséből adódóan erősen antiszemita nézeteket vallott, és az író szerint ez állt a No.5 parfümöt gyártó céget 1924-ben megvásároló zsidó Wertheimer család és Coco közti konfliktusok és pereskedések hátterében.
A Chanel divatház, illetve Gabrielle ma élő rokonai ezen feltételezéseket és vádakat határozottan visszautasították. Nyilatkozatuk szerint az valóban igaz, hogy intim viszonyt ápolt Dincklage báróval − aki, hangsúlyozták, anyai ágon angol felmenőkkel rendelkezett −, a kollaborációja viszont kizárólag a körülményekkel magyarázható, szerintük a Mademoiselle-nek nem volt más választása, együtt kellett működnie a megszállókkal.
Homályos részletek továbbra is vannak az ügyben, de az biztos, hogy 1944-ben, néhány nappal azt követően, hogy a németek elhagyták Párizst, és az ellenállás emberei a megrémült, 61 éves Cocót magukkal hurcolták a Ritzből, Churchill volt az, aki néhány óra alatt elintézte, hogy elengedjék.
A történtek után a tervező évekre visszavonult. Svájcból szülőföldjére csak 1953-ban tért haza, hogy újra megnyissa a háború kitörésekor bezárt üzletét, és a divatvilágban megkezdje második uralkodását. 88 éves korában, egy vasárnapon érte a halál, az egyetlen olyan napon, amikor nem dolgozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap