Merénylet is okozhatta a Malév Budapest-Bejrút járatának tragédiáját
2021. szeptember 30. 16:20 MTI
46 éve, 1975. szeptember 30-án, közvetlenül a bejrúti leszállás előtt a Földközi-tengerbe zuhant a Malév Tu-154-es repülőgépe. A szerencsétlenséget – melynek oka hivatalosan azóta is ismeretlen – senki nem élte túl.
Korábban
A Malév 240-es, HA-LCI lajstromjelű Budapest-Bejrút járata a hajnali órákban, nyolc perccel a bejrúti repülőtérre esedékes leszállás előtt zuhant a Földközi-tengerbe.
A gépen tartózkodó 50 utas (egy magyar, két finn, egy szaúd-arábiai, egy egyiptomi, egy angolai, két francia állampolgár, négy francia apáca, egy brit család, valamint több mint harminc libanoni arab férfi) és a tízfőnyi magyar személyzet életét vesztette.
A gép lezuhanásának oka máig rejtély. Elképzelhető, hogy fedélzetén fegyvert szállított, mert a 161 utas számára tervezett gépen csak hatvanan tartózkodtak, az utastér egy részét leplombált ládák foglalták el.
Lehetséges az is, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet budapesti irodáját megnyitó palesztin delegáció lett volna a célpont, amely azonban nem ezzel a járattal utazott haza; a gépre még további ötvenhárom ember váltott jegyet, de a delegáció nem szállt fel az induláskor.
A szerencsétlenség kivizsgálására libanoni vezetéssel nemzetközi bizottság alakult, a tagok közé öt magyar, három libanoni, két orosz és két brit állampolgárt választottak. A hivatalos magyarázat szerint a gép ismeretlen okból zuhant a tengerbe, a halottak – szintén hivatalosan – nem kerültek elő, és nem is kapták meg a végtisztességet.
A roncsokat és a fekete dobozt soha nem keresték, nem is hozták felszínre, pedig az angol haditengerészet felajánlotta a segítségét. Az akkori magyar kormány arra hivatkozott, hogy a közel-keleti háborús viszonyok miatt lehetetlen a maradványok felkutatása.
A katasztrófa után Budapesten felavattak egy emlékhelyet a Farkasréti temetőben, amelyet a baleset 30. évfordulóján felújítottak. 2003-ban újabb hivatalos vizsgálat indult, melyről a Nemzetbiztonsági Hivatal jelentést is készített, ám ezt szigorúan titkosnak minősítették.
2009-ben a magyar kormány fejenként 4 millió forintos kegyeleti támogatást ajánlott fel a magyar áldozatok hozzátartozóinak. Az 1975-ös katasztrófáról máig nem tudni, hogy merénylet vagy műszaki baleset történt-e, netán lelőtték a Tu-154-est.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.