Megviselte az idő Van Gogh napraforgóit
2019. június 21. 10:01 MTI
Vincent van Gogh napraforgókat ábrázoló sorozatának színei jelentősen “megkoptak” az elmúlt 130 évben – derült ki az 1889-es Napraforgók című festmény tudományos vizsgálatakor. Az amszterdami Van Gogh Múzeum csütörtökön mutatta be a kutatás eredményeit a Van Gogh és a napraforgók című kiállításán.
Korábban
Vincent Van Gogh (1853-1890) 1888 és 1889 között öt változatban készítette el a virágokat vázában ábrázoló alkotását. A legjobban sikerült művei közé tartozó festmények különböző országok múzeumaiban láthatóak. A legújabb technikai módszerekkel készített vizsgálatok kimutatták, milyen pigmenteket és színkeverékeket használt a festő a világhírű festményen.
Az egyik vörös tónus különösen fényérzékeny volt és gyorsan elhalványult, az egyik sárga pedig gyorsan besötétedett. “Az eredeti színárnyalatok nagyrészt eltűntek” – mondta Nienke Bakker, a múzeum szakértője. A festmény két részletét a múzeum az eredeti állapotoknak megfelelően rekonstruálta, hogy megmutassa, milyenek voltak az eredeti színek. “Az egyik virág közepe tulajdonképpen lila volt, ma viszont már világoskéknek tűnik” – állapították meg.
A festményt viszonylag könnyen restaurálták. A később rákerült lakkot viszont nem tudták eltávolítani, mivel különben károsodtak volna a színrétegek. A múzeum pénteken nyíló és szeptember 1-jéig tartó kiállítása 23 festmény alapján meséli el a Napraforgók keletkezésének történetét.
Van Gogh már 1886-ban Párizsban megfestette a napraforgókat ábrázoló első csendéleteit. “A hála szimbólumai” – írta a képről a festő. Az alkotás barátjára és kollégájára, Paul Gauguinre is mély benyomást tett. Maga Van Gogh is az egyik legjobb művének nevezte a Napraforgókat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap