Megújul az Eger történelmi belvárosát körbeölelő városfal
2017. november 23. 14:36 MTI
A vár állagmegóvó rekonstrukciójához kapcsolódóan hamarosan megújul a régi városfal egy szakasza Egerben - jelentette be szerdán a beruházás helyszínén tartott sajtótájékoztatón a megyeszékhely polgármestere.
Korábban
Habis László elmondta: a Modern Városok Program keretében, 6 milliárd forintot meghaladó értékben megvalósuló beruházások egyik fontos, egyben leghamarabb elkészülő eleme az Eger történelmi centrumát hajdan körülvevő városfal rekonstrukciója.
A nyár végén kezdődött és várhatóan ez év végéig befejeződő helyreállítás keretében - csaknem 57 millió forintból - egy 16., illetve 17. században épült, városképi jelentőségű műemléki értéket sikerül megmenteni az utókornak - tette hozzá a polgármester. Kiemelte: a még fellelhető falmaradvány teljes egészét felújítják, a mintegy 140 méter hosszú szakasz rossz állapota miatt ez komoly feladatot adott és ad jelenleg is a kivitelezőknek. Sok helyen erősen repedezett volt az építmény, melyből a riolittufa kőzetanyag is mállott - jegyezte meg. Kitért arra is, hogy a vár állagmegóvó felújításával és turisztikai attrakcióként történő fejlesztésével kapcsolatos tervezőmunka ugyancsak tart: jelenleg a közbeszerzési eljárásra beérkezett ajánlatok szakmai értékelése folyik.
Cene János, a kivitelező Geoteam Kft. ügyvezetője az eseményen közölte: eddig mintegy 220 köbméternyi bontást végeztek el, mellyel a korabelihez nem illő építőelemeket, illetve a „kifagyott” köveket távolították el. Több mint 200 négyzetméternyi részt a felületre korábban felhordott vakolattól is meg kellett tisztítaniuk - tájékoztatott.Jelezte: a teljes falfelületet felfrissítik, illetve az eredeti kövekből újraépítik és összesen csaknem 1000 négyzetméteren végzik el a hézagok kifugázását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.