Bor tisztán, bűzös trágya és egy rossz helyre landoló teknősbéka: meghökkentő halálesetek az ókorból
2022. február 24. 15:05 Hegyi W. György
Korábban
Kutyák vagy bacchánsnők
Az azonos vonások – a közös lényeg – mellett legalább ilyen fontosak a sajátosságok hangsúlyozása: például Hérakleitosz epheszoszi filozófus egyedi, más filozófusokkal összekeverhetetlen életrajzának a megteremtése. Az egyediség anyagát pedig a régi írók esetében elsősorban műveik szolgáltatták, ezekhez a művekhez íródott akár még több száz évvel később is új sztorikkal kibővítve az életrajz.
Nem véletlen, hogy Hérakleitosz, aki műveiben súlyos kritikával illette az orvosokat, illetve sűrűn szerepeltette a vizet (mint az embert elpusztító elemet), a vízkór egy sajátos „szövődményébe” halt bele. A történet szerint az orvosokat némi próbálkozás után elutasítva maga akarta kikúrálni a betegségét, és egy nem olyan régen a Balkánon, de Magyarországon is bevett népi gyógymódhoz folyamodott a trágyadombbal.
Az ebből következő rendkívül groteszk és dicstelen halál (a kutyák „trágyának” nézik) oka is talán fellelhető volt a műveiben. A ránk maradt töredékeiből is kirajzolódik Hérakleitosznak a környezetéhez való viszonya, amelyet leegyszerűsítve a „mindenki reménytelenül ostoba” attitűddel lehetne jellemezni. Ez egyszerre vonatkozik a polgártársaira, de olyan tekintélyekre is, mint Homérosz és Hésziodosz.
A haláláról szóló történettel mintha a mások értékeit és gondolatait szemétdombra dobó filozófus bűnhődne meg gőgjéért. Abban a motívumban pedig, hogy a kutyák nem ismerik fel a filozófust a trágyaréteg alatt, esetleg Hérakleitosz egyik legfontosabb vonását láthatjuk alakot ölteni, ő volt ugyanis a rejtvényekben beszélő, a rejtélyes filozófus.
A sas, a teknősbéka és Aiszkhülosz esetében még ilyen bizonytalan kapaszkodóink sincsenek a különös történet megértéséhez, de egy-két észrevétel azért megkockáztatható. A görög állatmeséknek a sas az egyik legkedveltebb élőlénye, Aiszóposznál (Kr. e. VI. század) is rengeteget szerepel, többek között olyan történettel, amelyben egy sas egy sziklára ejt a magasból egy teknősbékát, hogy a húsához hozzáférjen.
Tehát egy régről ismert motívum felhasználásáról van szó. Továbbá felvethető, hogy nincs-e kapcsolat a Zeuszt kemény szavakkal ostorozó Leláncolt Prométheusz és a Zeusz madarának csőréből érkező hüllő között. Talán egyszerűbb a dolgunk, ha kollégájának, Euripidésznek, a tragédiaíró triász legfiatalabb tagjának halálára vonatkozó történetet próbáljuk értelmezni.
Euripidész élete végén a makedón királyi udvarban tartózkodott a hellén kultúrát pártoló uralkodó megbecsült vendégeként, és itt is érte a halál. Ez a görögök számára félbarbár északi táj kitűnő háttér egy tipikusan különös életrajzhoz: Euripidészt kutyák marják halálra. De érdekesebb a történet másik variációja, miszerint az idős tragédiaszerzőt asszonyok tépik szét, hasonlóan Pentheuszhoz, a Bacchánsnők című darabjának szereplőjéhez, akit saját anyja által vezetett bacchánsnők szaggatnak ízekre. Ahogy ennek a darabnak a végén is elhangzik:
Sok alakja van az isteninek,
sok nem reméltet is végre segít;
és mire várunk, az sose jő el,
míg a sosem vártnak utat nyit a sors…
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap