Meghalt a Tanár úrnak szeretettel írója
2016. december 14. 12:22 MTI
Elhunyt Edward Ricardo Braithwaite angol nyelvű guyanai író, a Tanár úrnak szeretettel című nagysikerű regény szerzője. Ginette Ast, az író társa közölte, hogy a 104 éves Braitwaite hétfőn esett ágynak és még aznap meghalt a marylandi Rockville-ben.
Korábban
Az 1912. június 27-én Guayanában született Braitwaite New Yorkban és Cambridge-ben végezte tanulmányait. A második világháborúban a brit légerő pilótája volt, majd tanárként dolgozott Londonban, az 1960-as években az UNESCO párizsi központjában dolgozott, majd hazája állandó ENSZ-képviselője volt.
Braithwaite számos regénye, szociográfiai írása a faji előítéleteket és a gyarmati létből felszabadult emberek életét vizsgálta. Első és leghíresebbé vált regénye, a Tanár úrnak szeretettel 1959-ben jelent meg. A könyv egyfajta önéletrajzi regény arról, hogy egy kelet-indiai színes bőrű tanár miként segíti a londoni East End többségében fehér tinédzsereit, leküzdve faji előítéletüket.
A regényből 1967-ben azonos címmel film készült Sidney Poitier főszereplésével. Az egyik diákot alakító Lulu énekelte a címadó dalt, amely rögtön a slágerlisták élére került. 1996-ban elkészítették Poitier főszereplésével a Tanár úrnak szeretettel 2 című televíziós filmet. 2013-ban színdarab is készült a regényből. További főbb művei a Tiszteletbeli fehér és Paid Servant (Fizetett szolga). Századik születésnapján Braithwaite életművéért megkapta a guayanai kormány érdemrendjét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap