Meghalt a szubatomi részecskék Nobel-díjas kutatója, Murray Gell-Mann
2019. május 28. 14:16 MTI
Élete 90. évében elhunyt Murray Gell-Mann Nobel-díjas amerikai fizikus, aki 1969-ben az elemi részecskék és a kölcsönhatásaik osztályozásával segítette az univerzum megismerését, az ezzel kapcsolatos felfedezéseiért nyerte el a tudományos világ legnagyobb elismerését.
Korábban
Gell-Mann pénteken hunyt el Santa Fé-i otthonában, Új-Mexikóban. Halálának tényét a Santa Fé-i Kutatóintézet és a Kaliforniai Műszaki Intézet (Caltech) is megerősítette.
A tudós megújította a fizika tudományát a szubatomi részecskék nyolc csoportba sorolásával. Módszerét nyolcas útnak nevezte a buddhizmus tana, a megvilágosodás nyolcrétű ösvénye alapján.
Később kidolgozta elméletét, mellyel azonosított a kvarkokat, a Föld anyagainak láthatatlan alkotóelemeit, melyekből a mezonok és a barionok (például a proton és a neutron) felépülnek. Kísérletek is bizonyították a kvarkok létezését, és ma már ezek az objektumok szolgáltatják az univerzum megértésének fizikai alapjait – közölte a Caltech.
Gell-Mann fizikusként végzett a Yale Egyetemen, majd doktori fokozatot szerzett a Massachusetts-i Műszaki Egyetemen (MIT). Kései éveiben érdeklődéssel fordult a biológia, az ökológia, a szociológia és a számítástechnika komplexitása felé.
Társalapítóként közreműködött a Santa Fé-i Intézet létrehozásában a komplex rendszerek tanulmányozása céljából, 1994-ben The Quark and the Jaguar címmel kiadott könyvében közérthető nyelven mutatta be elméleteit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap