Megérkezett a Szépművészeti Múzeumba Renoir Hintája
2023. szeptember 13. 11:23 MTI
Első alkalommal nyílik Magyarországon Pierre-Auguste Renoir életművét bemutató, átfogó kiállítás. A Szépművészeti Múzeum szeptember 22-től látogatható tárlatába a francia impresszionista mester számos főműve érkezik, köztük A hinta című olajfestmény, amelyet kedden csomagoltak ki.
A hinta című festmény kicsomagolása (MTI / Koszticsák Szilárd)
Korábban
„Szinte zavarban vagyunk, annyi főművet sikerült megszerezni a kiállításra” – mondta el A hinta sajtónyilvános kicsomagolásán a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
Baán László felidézte, hogy a kormányzat támogatásával 2019-ben a múzeum utóbbi száz évének legnagyobb értékű szerzeményezésére került sor, amikor sikerült megvásárolni Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című festményét.
Ez a 12,3 millió dollárért (3,5 milliárd forint) magyar tulajdonba került, 1903-ban festett akt egy három darabból álló sorozat része, így felvetődött az ötlet, hogy – a világon először – másik két párdarabjával együtt kellene bemutatni – közölte.
Mint hozzátette, a párizsi Musée d’Orsay-vel és a Musée d’Orangerie-vel együttműködésben nem csak ezt a két festményt sikerült kikölcsönözni a budapesti kiállításra.
Több mint 20 közgyűjteményből összesen mintegy 70 Renoir-mű lesz látható a Szépművészetiben.
A múzeum nagy francia mestereket bemutató tárlatsorozatának részeként megnyíló tárlat biztosítási összértéke mintegy 400 milliárd forint, csak A hinta című festményé 20 milliárd – emelte ki Baán László.
Kovács Zsófia kurátor a kicsomagolt képről szólva elmondta, hogy a részben még falusias Montmartre-on ekkor letelepedett Renoir 1876-ban festette, a következő évben pedig bemutatták az impresszionisták harmadik tárlatán, így nagyban hozzájárult az impresszionizmus definíciójának kialakulásához.
Renoir kedvelt témája volt korának mindennapi élete, a kávéházak, bálok, kertvendéglők világa, ez az alkotás is egy banális jelenetet: egy állóhintán beszélgető fiatal nőt és társaságát örökíti meg, valószínűleg Renoir kertjében. Ami különlegessé teszi a vásznat, az a fények és árnyékok rendkívül merész ábrázolása, a lombokon átszűrődő napsugarak ugyanis foltokban jelennek meg a kertben és az alakokon. „Nagyon puhán, finoman, de vibráló színekkel megfestett kép” – méltatta Renoir alkotását Kovács Zsófia.
A festő és modelljei címmel a francia mester alakábrázolásait középpontba állító kiállítás 2023. szeptember 22-től 2024. január 7-ig lesz látható a Szépművészeti Múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.