Megbilincselt csontvázaktól a tatárjárásig – 2016 tíz legfontosabb híre a Múlt-koron
2016. december 31. 14:48
Korábban
Őseinkről mesélnek a Tázláron feltárt sírok
Az Árpád-kori magyarok mellett a mongol hódításról, valamint a kunok életéről vallanak a Bács-Kiskun megyei Tázláron előkerült középkori leletek. Gallina Zsolt ásatásvezető elmondta, a népnyelvben Templomhegy néven megőrzött régészeti lelőhelyen az első sírokat 2002-ben találták meg. A XI–XII. század fordulóján az itt élő magyarok által emelt, majd a kunok által ennek helyén a XIV–XV. század fordulóján felépített templom körüli temetőben a kutatók többek között gyűrűkre, korabeli pénzekre, övcsatokra és ruhaveretekre bukkantak. A templom sarkánál egy tipikus kun fülbevalót viselő női csontvázra bukkantak, az ő vállában nyílhegyet is találtak. Egy meglepően összetett szerkezetű, tornáccal és fabéléssel borított földfallal rendelkező, XIII. század végi, kunok által felhúzott épület is körvonalazódott. A temetők területén a régészek egy hasra fektetett, feltehetően a tatárjárás idején eltemetett halottra is leltek, egy öreg házaspárt pedig egymást átölelve, közös sírgödörben temettek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.