Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
2024. augusztus 13. 14:20 Forisek Péter
Korábban
A tudomány szentélyei
Az ókori keleti civilizációkban az istenek szentélyei és az uralkodói udvarok voltak a tudomány központjai. Az egyiptomi, a babiloni vagy a perzsa királyi udvarokban számos felfedezés, találmány és újítás született.
A klasszikus görög-római civilizációban is az uralkodói központok vonzották a gondolkodókat, amint azt már I. Dionüsziosz esetében is láttuk.
Az ő fiának, II. Dionüsziosznak a kor legnevesebb tudósa, az athéni filozófus, Platón volt a tanítómestere, míg a makedón király, II. Philipposz Arisztotelészt hívta meg fia, Alexandrosz (a későbbi Nagy Sándor) és az arisztokrata ifjak nevelőjének.
Arkhimédész fiatal éveinek jelentős részét töltötte az alexandriai könyvtárban
Ennek is köszönhető, hogy a makedón világbirodalom széthullását követő időszakban az Egyiptomot megszerző Ptolemaiosz, Nagy Sándor testőrparancsnoka székhelyén, Alexandriában létrehozta a Muszeiont, amely nemcsak az ókor legnagyobb könyvtára volt, de minden későbbi tudományos kutatóhely mintaképévé is vált.
A szürakuszai Arkhimédész az i. e. III. század második felének volt jelentős tudósa. Személyében kapcsolódott össze a szürakuszai mechanikai iskola és az alexandriai tudományosság.
Fiatal korában ő maga is tanult Alexandriában, ahol megismerkedett a Muszeion későbbi vezetőjével, a csillagász és geográfus Eratoszthenésszel, akivel hazatérése után is tartotta a kapcsolatot.
Arkhimédész alapvetően elméleti tudós volt, de egyúttal járatos a ma matematikának és fizikának nevezett tudományokban, ugyanakkor elméleti elképzeléseit a gyakorlatba is átültette, így az ókor egyik legismertebb mérnökének számított.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap